Hírek
2014. Február 02. 13:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: infonograd
Energetikai egyeztetés Rómában Nógrád megyei résztvevővel
![Energetikai egyeztetés Rómában Nógrád megyei résztvevővel](/external/image_cache/b/1/2/b1255f51c382a806c8bc9c8fb8c87f58.jpg)
A Területi Kormányhivatalok Európai Szervezete (EASTR) előkészítő értekezletet tartott Rómában január 24-én, amelyen a június 12. és 14. között Liege-ben sorra kerülő XXI. Európai Napok tervezett programját tárgyalta.
Az előkészítő ülésre meghívást kapott – az igazgatótanácsban hazánkat képviselő dr. Zöld Nagy Viktória államtitkár asszony helyetteseként - dr. Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.
Az értekezlet fő témája „Az energia és a biztonság: milyen a szerepe az állami közigazgatási vezetőknek ebben a kérdésben?”. A majdani liege-i konferencia négy szekcióban tárgyalja ezt, úgy mint nukleáris energia és biztonság; a nagyobb áramszünetek kezelése; hagyományos energiahordozók és biztonság; megújuló energiák és biztonság.
A római előkészítő értekezleten 13 ország 20 képviselője vett részt, minden képviselőnek lehetősége volt a tervezett programmal kapcsolatos véleményét kifejteni. Dr. Szabó Sándor annak a nézetének adott hangot, miszerint a nukleáris védekezéssel kapcsolatosan minden országnak van saját terve és rendszere, de különösen nagy jelentősége van ezen tervek összehangolásának. Példaként említette Nógrád megyét, amelyhez feleakkora távolságra van a szlovákiai nukleáris reaktor, mint a magyar, ezért szükségszerű az érintett országok szoros együttműködése a kapcsolattartás és védekezés területén Ebben a feladatban az állami közigazgatási vezetőknek lehetne szerepük.
A javaslatot a testület akceptálta, s egyben felkérte dr. Szabó Sándor kormánymegbízottat, hogy e témában a liege-i konferencián is tartson előadást.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 25. 18:06, csütörtök | Helyi
A csimpánzok az emberekhez hasonlóan beszélgetnek, de nem a szájukkal
Sok gesztus és gyors reakcióidő jellemzi a csimpánzok kommunikációját, legalábbis Kelet-Afrikában. Új kutatások feltárták, hogy a majmok többet mutogatnak,
2024. Július 25. 11:00, csütörtök | Helyi
Felvételi - Mintegy 5600-an kerültek be a PTE-re.
A Pécsi Tudományegyetemre (PTE) mintegy 5600 hallgató került be az idei általános felvételi eljárásban, 2 százalékkal kevesebb, mint 2023-ban.
2024. Július 25. 10:00, csütörtök | Helyi
Felvételi - Őrzi népszerűségét a Miskolci Egyetem.
Őrzi népszerűségét a Miskolci Egyetem (ME), ahová idén összesen 3319 jelentkező nyert felvételt, közülük 2632-en magyar állami ösztöndíjas, 687-en önköltséges képzésen kezdhetik meg a tanulmányaikat
2024. Július 25. 08:46, csütörtök | Helyi
Szombaton kezdődik a Zenthe Nyár Salgótarjánban.
Tíz előadással, köztük vígjátékokkal, zenés darabokkal és koncertekkel várja a közönséget a Zenthe Nyár elnevezésű szabadtéri színházi fesztivál július 27. és augusztus 17. között Salgótarján főterén.