Városlista
2026. április 12, vasárnap - Gyula

Hírek

2024. Július 25. 11:00, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI-PTE PÉCS

Felvételi - Mintegy 5600-an kerültek be a PTE-re.

Felvételi - Mintegy 5600-an kerültek be a PTE-re.

A Pécsi Tudományegyetemre (PTE) mintegy 5600 hallgató került be az idei általános felvételi eljárásban, 2 százalékkal kevesebb, mint 2023-ban.

Azt írták, a jelentkezők számának országos csökkenése a pécsi egyetemen is megmutatkozott, ahova a tavalyinál 8 százalékkal kevesebben jelentkeztek, és 10 százalékkal voltak kevesebben azok, akik első helyen jelölték meg a PTE-t. A PTE iránti bizalom, valamint az intenzív beiskolázási kampány azonban idén is meghozta eredményét, és a jelentkezések csökkenése ellenére a felvett hallgatók száma csak minimális mértékben változott, négy kar (BTK, KPVK, MK, TTK) növelni tudta a felvettek számát - tették hozzá.
A felvett hallgatók 58 százaléka alapképzésen, 16 százaléka osztatlan képzésen, 21 százaléka mesterképzésen kezdheti meg tanulmányait, a felsőoktatási szakképzésben 5 százalékuk tanul majd.
Az állami ösztöndíjas helyek népszerűsége töretlen, a felvett diákok mintegy 80 százaléka a kormány által kiemelten támogatott szakokra nyert felvételt - jegyezték meg, hozzáfűzve, hogy a korábban folyamatosan növekvő nappali munkarendben tanulók aránya tovább, 67-ről 64 százalékra csökkent a felvételizők elvárásainak és életmódváltozásának eredményeként.

A PTE kitért rá, hogy a a képzések között továbbra is a legnépszerűbbek közé tartoznak az ápolás és betegellátás alapképzés különböző szakirányai, a pszichológia, a gazdálkodási és menedzsment és a mérnökinformatikus alapképzések, a jogász és az általános orvos osztatlan képzések, de sokan érdeklődtek az építészmérnök, a mérnökinformatikus, az óvodapedagógus képzések iránt is.
A pedagógusképzés népszerűsége növekedett, köszönhetően a rövidciklusú tanárképzés iránti fokozott érdeklődésnek - jegyezték meg.
Jelezték, a mesterképzéseken a legnépesebb évfolyamokkal az építész, a vezetés és szervezés, a pszichológia, a fizioterápia, az egészségügyi menedzser és a szerkezet-építőmérnöki képzések indulnak.
Úgy vélték: a PTE általános felvételi eljárásban elért eredményeit tovább javítják a külföldi hallgatók és a pótfelvételi eljárásban bekerülő hallgatók, valamint a szakirányú továbbképzésekre és a doktori képzésre felvettek száma.
"Mindezeket figyelembe véve 2024 őszén újra több mint 7500 új hallgató kezdheti meg tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen - írták.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a PTE széles szakkínálattal, és több állami ösztöndíjas lehetőséggel is várja azokat a jelentkezőket, akik most nem kerültek be az intézménybe. A pótfelvételi eljárásban 2024. augusztus 7-én éjfélig lehet elektronikus úton jelentkezni a felvi.hu felületén meghirdetett képzésekre - olvasható a közleményben.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi

VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...

Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.

2026. Február 04. 18:09, szerda | Helyi

VIDEÓ - Ausztrália Csendes Összeomlása

Mi történik, ha egy ország meggazdagszik anélkül, hogy valódi gazdaságot építene? Ausztrália hamarosan meg fogja tudni.

2026. Január 27. 11:16, kedd | Helyi

VIDEÓ - Salgótarjánnak biztosra kell mennie!

Nehezen megszerzett előnyünket nem adhatjuk, nem ajándékozhatjuk a bizonytalan jövőre szavazókra. Gondolhat bárki bármit a város jövőjéről, de a tényekkel szemben haladni ésszerűtlen és felelőtlen dolog.