Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2014. November 15. 08:30, szombat | Helyi
Forrás: infonograd

Felújítják a bárnai bekötőutat

Felújítják a bárnai bekötőutat

Felújítják a rendkívül rossz állapotban lévő bárnai bekötőutat. A munkálatok során az érintett két kilométeres szakaszon kétrétegű, nagy teherbírású aszfaltszőnyeget terítenek le.

A felső réteg felmarását a hét elején kezdte a Magyar Közút Nonprofit Zrt, a felújítás részleteiről pedig csütörtökön tartott tájékoztatót Ürmössy Ákos, a közút megyei igazgatója, Oravecz Roland, Bárna polgármestere és Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője. A közút vezetője elmondta, az útjavítás költségeit belső átcsoportosításokból teremtették elő. A bruttó 130 millió forintból két rétegben biztosítják a tizenhárom centiméter vastag új aszfaltburkolatot, a település felé haladó sávban 250 méter hosszan vízelvezetőt, a másik oldalon pedig hetven centi széles padkát építenek, míg a földutaknál aszfaltos becsatlakozókat alakítanak ki. Az igazgató tájékoztatott arról is, hogy az utóbbi időszakban több mellékúton is kátyúzást meghaladó mértékű burkolatjavítást végeztek. Magyarnándor külterületén, valamint Érsekvadkert és Patak között pedig most folyik hasonló jellegű munka mintegy két kilométeren.

Forrás: radiofocus.hu - Képünk illusztráció

Címkék: Bárna

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 30. 16:30, kedd | Helyi

Szabad szemmel is látható lesz öt égitest együttállása a nyári égbolton.

Július 30-án hajnali fél négykor szabad szemmel is látható csillagászati jelenséget lehet majd megfigyelni a keleti égbolton, ahol öt égitest.

2024. Július 30. 13:00, kedd | Helyi

Játék pisztollyal akart pénzt és cigarettát szerezni!

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint februárban Mátraverebélyben egy fegyverutánzattal próbált kirabolni ismerősét.

2024. Július 30. 10:21, kedd | Helyi

Érem helyett büntetőpont.

A sebességmérő készülékek kezelői nem mentek szabadságra Nógrádban sem.

2024. Július 30. 09:00, kedd | Helyi

A hétvége eseményei.

Beomlott egy Szabadság úti lakatlan épület teteje,Letért az úttestről, az árokba hajtott, majd a tetejére borult egy személyautó,Távközlési oszlopnak ütközött egy gépkocsi,Kigyulladt egy szeméttároló műanyag konténer.