Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2014. November 20. 07:00, csütörtök | Helyi
Forrás: infonograd

Elegáns döntés született a Parlamentben

Elegáns döntés született a Parlamentben

Elegáns döntés született a parlamentben, amikor az Országgyűlés kimondta, hogy a megyei közgyűlésnek a megyeszékhelyen kell működnie.

Erről Becsó Zsolt, a kelet-nógrádi térség országgyűlési képviselője, a megyei közgyűlés korábbi elnöke beszélt a Radio Focus szerdai magazinműsorában. Mint mondta, teljesen váratlanul és előkészítetlenül került a megyei közgyűlés alakuló ülésnek napirendjére a székhelyáthelyezés ügye, és ennek megfelelően nem is pártpolitikai döntés született, a képviselők területi hovatartozás szerint, pártoktól függetlenül szavaztak. Becsó szerint bár az október 22-i döntéssel csak a megyei közgyűlés székhelyének áthelyezéséről volt szó, ám a döntés következményeként előbb-utóbb napirendre került volna a megyeszékhely áthelyezése is. A politikus úgy fogalmazott: az áthelyezésnek voltak racionális és érzelmi indokai is, ezek közé sorolta a történelmi múltat, amely szerint Nógrád székhelye Balassagyarmat volt, a megyei önkormányzat feladatának átrendezését, és azt is, hogy a megyei jogú város lakói nem szavaznak a megyei közgyűlés összetételére.

Forrás: radiofocus.hu - Képünk illusztráció.

Címkék: elegáns

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 30. 16:30, kedd | Helyi

Szabad szemmel is látható lesz öt égitest együttállása a nyári égbolton.

Július 30-án hajnali fél négykor szabad szemmel is látható csillagászati jelenséget lehet majd megfigyelni a keleti égbolton, ahol öt égitest.

2024. Július 30. 13:00, kedd | Helyi

Játék pisztollyal akart pénzt és cigarettát szerezni!

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint februárban Mátraverebélyben egy fegyverutánzattal próbált kirabolni ismerősét.

2024. Július 30. 10:21, kedd | Helyi

Érem helyett büntetőpont.

A sebességmérő készülékek kezelői nem mentek szabadságra Nógrádban sem.

2024. Július 30. 09:00, kedd | Helyi

A hétvége eseményei.

Beomlott egy Szabadság úti lakatlan épület teteje,Letért az úttestről, az árokba hajtott, majd a tetejére borult egy személyautó,Távközlési oszlopnak ütközött egy gépkocsi,Kigyulladt egy szeméttároló műanyag konténer.