Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2014. Október 26. 12:00, vasárnap | Helyi
Forrás: infonograd

Biogáz üzem Balassagyarmaton

Biogáz üzem Balassagyarmaton

Több célra használható az az energia, amelyet a közeljövőben, a város szennyvíztelepén létesítendő biogáz üzem termel majd. A részletekről sajtótájékoztató keretében számoltak be az illetékesek.

A tájékoztatón Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere kijelentette, nagyon fontos mérföldkőnek számít ez a beruházás, mert amellett, hogy hosszú távon gazdaságilag rendkívül hasznos a városnak, közvetlenül tizenegy embernek teremt új munkahelyet, ám a beszállítókat is figyelembe véve ez a szám sokkal több.
Papp András, az üzemet működtető Sinergy Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, másfél-két éves komoly előkészítő munka után foghatnak hozzá az egy megawatt teljesítményű fűtőmű kiépítéséhez, amelyben teljesen partner a szennyvíztelepet üzemeltető DMRV Zrt. A szennyvíziszap mellett növényi eredetű élelmiszer-hulladékot, ételmaradékot is felhasználnak itt, azaz közvetve a lakosság is kiviheti részét az energiatermelésből. Az önkormányzat zöld területeiről, illetve a konyhákról szintén ide kerülhetnek az úgynevezett komposztanyagok, amellyel növelhető a fűtőérték. Az üzem nagy mennyiségű villamos energiát termel, a keletkező tekintélyes hőmennyiséget pedig egyéb célokra is használhatják. A tervek szerint csővezetéken keresztül innen fűthetik rövidesen az ipari park, a Nyugati Ipartelep létesítményeit, és a jövőben meleg vizes lehet a városi strand. Az egész beruházás mintegy 1,4 milliárd forintba kerül, és várhatóan 2015 nyár elején adják át a fűtőművet.
Medvácz Lajos hozzátette, hosszú távon akár távhő-központként is működhet a biogáz üzem, amivel a közeli lakónegyedekben, így a Madách-liget tömbházaiban olcsóbb „zöldenergiával” fűthetik a lakásokat.

Forrás: ipoly.menti.hu

Címkék: biogáz

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 30. 13:00, kedd | Helyi

Játék pisztollyal akart pénzt és cigarettát szerezni!

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint februárban Mátraverebélyben egy fegyverutánzattal próbált kirabolni ismerősét.

2024. Július 30. 10:21, kedd | Helyi

Érem helyett büntetőpont.

A sebességmérő készülékek kezelői nem mentek szabadságra Nógrádban sem.

2024. Július 30. 09:19, kedd | Helyi

Szabad szemmel is látható lesz öt égitest együttállása a nyári égbolton.

Július 30-án hajnali fél négykor szabad szemmel is látható csillagászati jelenséget lehet majd megfigyelni a keleti égbolton, ahol öt égitest.

2024. Július 30. 09:00, kedd | Helyi

A hétvége eseményei.

Beomlott egy Szabadság úti lakatlan épület teteje,Letért az úttestről, az árokba hajtott, majd a tetejére borult egy személyautó,Távközlési oszlopnak ütközött egy gépkocsi,Kigyulladt egy szeméttároló műanyag konténer.