Hírek
2013. Február 13. 10:00, szerda |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Sikeres a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő program
![Sikeres a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő program](/external/image_cache/f/0/5/f053e2a6192a8e0c95975ee7fd9a9a09.jpg)
A Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése elnevezésű uniós projektben mintegy 15 ezren vettek részt országszerte.
Ezt közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője a projekt Nógrád megyei zárórendezvényén kedden, Salgótarjánban.
Közülük 11 219-en sikeresen teljesítették az egyéni programokat, 6624-en pedig piacképes képzésben részesültek - mondta Danajka Noémi, aki hangsúlyozta: az igazi mérce az lesz, hogy a program befejezését követő 180 nap múlva hányan lesznek közülük foglalkoztatottak.
3300 embernek kell dolgoznia, ez a mutató most 96 százalékos - tette hozzá. A 15,3 milliárd forint összköltségű, a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében zajló országos projekt 2008-ban kezdődött, és a rehabilitációs járadékban részesülőket, illetve kibővített célcsoportként a megváltozott munkaképességű álláskeresőket érintette.
Legtöbben 25-44 év közöttiek voltak, több mint ötven százalékuk rendelkezett középfokú végzettséggel - ismertette Danajka Noémi.
A munkáltatókat úgy ösztönözték foglalkoztatásra, hogy a bér- és járulékköltségeket teljes egészében fizette a program legfeljebb 12 hónapig, ez 11 931 álláskeresőt segített. Külön programot is indítottak 900 millió forintos kerettel, hogy a foglalkoztatásra kész alkalmazók átalakíthassák a munkahelyeket. A főosztályvezető tájékoztatása szerint a legnépszerűbb és legcélszerűbb képzés az informatikai volt.
Danajka Noémi elmondta: a pénz nagy részéből a rehabilitációs járadékban részesülők kaptak támogatást, több mint 6 milliárd forintot, és 3 milliárdot a megváltozott munkaképességűek. Bérjellegű támogatásra 7,2 milliárdot, képzésre 533,4 millió forintot költöttek. Február 28-án zárul az ötéves program, a rendelkezésre álló 15,3 milliárdból február 6-áig 11,8 milliárd forintot fizettek ki.
A megmaradt pénzt más munkaerő-piaci programok finanszírozásába forgatják be - közölte Danajka Noémi.
A Nógrád megyei részprogramról Tamási Ildikó, a megyei munkaügyi központ igazgatója elmondta: a 297 résztvevőből 73-an munkába álltak, és 62-en jelenleg is dolgoznak. Kiemelte, hogy a megyében azért is fontos ez a projekt, mert míg Magyarország népességének közel 6 százaléka él egészségkárosodással, addig Nógrádban ez az arány közel 10 százalékos.
Képünk illusztráció.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 19. 16:00, péntek | Helyi
EM: kötelező lesz a környezeti hatásvizsgálat az akkumulátorgyáraknál.
A zöldenergia a jövő, a magyar gazdaság jövője is. A zöldenergia előállításával, tárolásával foglalkozó vállalatok, üzemek száma egyre nő. A biztonságos, szigorú feltételeknek megfelelő működtetés minden ipari üzemmel szemben e
2024. Július 19. 12:00, péntek | Helyi
Vesztére másodszor is visszatért a hívatlan vendég.
Folyamatos pénzzavarban volt az a 37 éves férfi, aki kétszer tért vissza lopni ugyanabba a salgótarjáni ingatlanba, de a háziak mindkétszer rajtakapták.
2024. Július 19. 11:30, péntek | Helyi
Egy bűncselekmény-sorozat vége!!!
Körözés alapján július 17-én fogták el munkatársaink azt a férfit, aki Salgótarjánban és a környező településeken több lopást és gépkocsifeltörést követett el.
2024. Július 19. 08:44, péntek | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.