Hírek
2023. Február 02. 09:54, csütörtök | Helyi
Rács mögött a telephelyre betörők
![Rács mögött a telephelyre betörők](/external/image_cache/6/6/1/661e7b57bf3c7dd0025625c4204a8f0d.jpg)
A szécsényi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy nógrádmegyeri telephelyre törtek be. A Szécsényi Rendőrkapitányság eljárást folytat jármű önkényes elvétele bűntett, valamint lopás és rongálás bűncselekmények megalap
A szécsényi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy nógrádmegyeri telephelyre törtek be.
A Szécsényi Rendőrkapitányság eljárást folytat jármű önkényes elvétele bűntett, valamint lopás és rongálás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt három huszonéves Nógrádmegyerben élő férfival szemben.
A gyanúsítottak 2023. január 29-én az éjszakai órákban Nógrádmegyer településen lopási szándékkal megjelentek a telephelyen és a kerítésen átmászva bejutottak annak udvarára. Az ott parkoló gépjárművekben kutatást végeztek és azokból különféle tárgyakat – akkumulátorokat, szerszámkészletet, autóalkatrészeket – szedtek ki. Ezen kívül a telephely üzemcsarnok nyitott részébe is bementek, ahol 23 szerelőoverált vettek magukhoz. Azért, hogy az összeszedett értékeket a helyszínről magukkal tudják vinni, azokat a telephelyen tárolt személygépkocsiba tették, amellyel az autószerelő műhelyt körülhatárolt drótkerítésen áthajtottak. Távozásuk során az útjukat elállta egy szerelés alatt álló gépkocsi, amelynek a telepről történő kihajtásuk közben szándékosan nekihajtottak, hogy azt az útból eltolják, így abban és az eltulajdonított gépjárműben is kárt okoztak. A gépkocsival a településen jogtalanul közlekedtek, majd azt egy családi ház udvarán hátrahagyták, amely ott feltalálásra került.
A legfiatalabb elkövető megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy a településen lopási szándékkal több családi ház területére is bement. Január hónapban összesen három ingatlanból lopott el különféle értékeket, köztük villanymotort, gázpalackot, szarvas agancsot és kerékpárt. A helyi lakos előzőleg már járt az autószerelő műhely területén is, ahonnan GPS-t és akkumulátort tulajdonított el.
A szécsényi rendőrök a három férfit elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A hatóság tagjai a nógrádmegyeri lakosokat őrizetbe vették és a Balassagyarmati Járási Ügyészségen indítványozták a férfiak bűnügyi felügyeletének elrendelését.
Forrás.: Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Király-Kollár Ramóna r. hadnagy
sajtóreferens
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 24. 16:50, szerda | Helyi
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: legördült a zalaegerszegi gyártósorról a honvédség első magyar gyártású Lynx KF-41 gyalogsági harcjár
Legördült a zalaegerszegi gyártósorról a Magyar Honvédség első magyarországi gyártású Lynx KF-41 gyalogsági harcjárműve jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán Zalaegerszegen, a Rheinmetall gyárában tartott rendezvényen.
2024. Július 24. 15:00, szerda | Helyi
Megemlékezés és emlékérem átadás.
Ünnepi állománygyűlés keretében adták át a néhai rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes tiszteletére alapított emlékérmet.
2024. Július 24. 14:00, szerda | Helyi
Tusványos - Azbej Tristan: korunk legnagyobb emberi jogi válsága a keresztényüldözés.
Korunk legnagyobb emberi jogi válságának nevezte a keresztényüldözést Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.
2024. Július 24. 09:00, szerda | Helyi
Szombaton kezdődik a Zenthe Nyár Salgótarjánban.
Tíz előadással, köztük vígjátékokkal, zenés darabokkal és koncertekkel várja a közönséget a Zenthe Nyár elnevezésű szabadtéri színházi fesztivál július 27. és augusztus 17. között Salgótarján főterén.