Hírek
2013. Április 13. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Megdőlt a versmondás rekordja a Költészet Napján
![Megdőlt a versmondás rekordja a Költészet Napján](/external/image_cache/8/f/8/8f8b4437e3b7e502f6cf5a681596c52b.jpg)
Megdőlt a legnagyobb létszámú versmondás magyarországi rekordja Nyíregyházán: 1987-en mondták el egyszerre Váci Mihály versét a nyírségi megyeszékhely sportcsarnokában csütörtök délután. A rekordkísérlet a költészet napján tartott programsorozat része volt, melynek keretében a helyben született költő, Én szőke városom című versét szavaltál el - mondta Cservenák László, a szervező Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója.
A nyíregyháziak ezzel az eredménnyel a 2010-ben Miskolcon felállított rekordot szárnyalták túl: a borsodi megyeszékhelyen akkor 790-en mondtak egyszerre verset.
A rekordot Sebestyén István, a magyarországi rekordok regisztrátora hitelesítette, a nagy résztvevői létszám és az eredmény pontos megállapítása miatt a jelenlévők háromszor is elmondták a verset - mondta el az igazgató. A csúcsdöntésben a helyi iskolák diákjai mellett civilek és csaknem háromszáz fogyatékkal élő, mozgáskorlátozott, valamint vak és gyengén látó diák vett részt.
Cservenák László közlése szerint nagy élmény volt hallgatni a majdnem kétezer embert versmondás közben, az elért új rekord pedig külön öröm a résztvevőknek és a szervezőknek is. A rekord egyébként 'Guinness-gyanús', a csúcsdöntésről készült jegyzőkönyveket és a videofelvételeket megküldik a szervezet londoni központjának.
Az előzetes regisztrációk szerint csaknem 1500 résztvevővel kalkuláltak a szervezők, végül még ennél is többen látogattak el a Bujtosi Szabadidő Csarnokba.
Nyíregyházán kétnapos rendezvénysorozattal ünnepelték a költészet napját, amelyet József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünnepelnek Magyarországon. A szabolcsi megyeszékhelyen ennek alkalmából versmondó versenyt rendeztek, amelyen többek között a látás- és hallássérült, tanulásban akadályozott és mozgáskorlátozott fiatalok is megmutathatták tudásukat közönség és a szakmai zsűri előtt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 13. 13:54, kedd | Belföld
Magyarországon is érezhető földrengés volt Horvátországban
Magyarországi településeken is érezhető, 4,4-es magnitudójú földrengés volt kedd reggel Horvátországban, a magyar-horvát határ közelében.
2024. Augusztus 13. 08:06, kedd | Belföld
Ezeréves ünnep, 21. századi élmény – megújult a Szent István Nap mobilalkalmazása
Megújult mobilapplikáció és honlap segítségével tájékozódhatnak a Szent István Nap látogatói az eseményekről, rendezvényhelyszínekről és a négynapos ünnepségsorozattal kapcsolatos minden tudnivalóról.
2024. Augusztus 13. 07:53, kedd | Belföld
EM: júliusban túlnőtte a 60 ezres darabszámot a hazai tisztán elektromos járműpark
2024. Augusztus 12. 08:02, hétfő | Belföld
Folytatódik a hőség a héten
Folytatódik a hőség a héten, a legmelegebb órákban akár 38-39 Celsius-fok is lehet.