Hírek
2013. Február 27. 15:00, szerda |
Helyi
Forrás: infonograd
Kifosztották az idős nénit
![Kifosztották az idős nénit](/external/image_cache/4/f/e/4fe3d8568de33fa043c472657af71123.jpg)
A Salgótarjáni Rendőrkapitányságra 2013. február 25-én 14 óra 30 perckor érkezett a bejelentés, hogy két személy egy idős nő ékszereit ellopta.
A rendőrök azonnal a helyszínre indultak és még a forrónyomos intézkedés során, rövid időn belül beazonosították azt a 18 éves apci nőt és 18 éves élettársát, aki a jelenlegi adatok alapján, a tegnapi napon koradélután a 82 éves sértett lakásába a nyitott ajtón keresztül bement. A házban – előre egymással megbeszélt módon – a 18 éves nő az idős sértett védekezésre képtelen állapotát kihasználva, kivette annak nyakából arany láncát és a füléből fülbevalóját. Ezt követően a helyszínről sietve távoztak, autóbusszal Salgótarjánba utaztak, ahol az ékszereket egy arany felvásárló részére értékesítették.
A személyeket a rendőrök elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntette megalapozott gyanúja miatt. A kihallgatáson a személyek a
bűncselekmény elkövetését elismerték.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 19. 16:00, péntek | Helyi
EM: kötelező lesz a környezeti hatásvizsgálat az akkumulátorgyáraknál.
A zöldenergia a jövő, a magyar gazdaság jövője is. A zöldenergia előállításával, tárolásával foglalkozó vállalatok, üzemek száma egyre nő. A biztonságos, szigorú feltételeknek megfelelő működtetés minden ipari üzemmel szemben e
2024. Július 19. 12:00, péntek | Helyi
Vesztére másodszor is visszatért a hívatlan vendég.
Folyamatos pénzzavarban volt az a 37 éves férfi, aki kétszer tért vissza lopni ugyanabba a salgótarjáni ingatlanba, de a háziak mindkétszer rajtakapták.
2024. Július 19. 11:30, péntek | Helyi
Egy bűncselekmény-sorozat vége!!!
Körözés alapján július 17-én fogták el munkatársaink azt a férfit, aki Salgótarjánban és a környező településeken több lopást és gépkocsifeltörést követett el.
2024. Július 19. 08:44, péntek | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.