Hírek
2012. November 10. 19:31, szombat |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Keményen elfuserált műsorrá vált a Voice
![Keményen elfuserált műsorrá vált a Voice](/external/image_cache/b/b/3/bb308287b14fb8661861fa89e77ea2fe.jpg)
Nem a hang, a sorrend számít és még az ő nevetése is.
Szépen elfuserált műsorrá vált ez a Voice. Ugye azt hirdették, hogy csak a hang számít. Ebben nem füllentettek. Számít az is. Csakhogy, ellepték a színpadot az eleddig háttérben maradt és soha elő nem vett vokalisták. Már mindenkinek a háttérénekese bekanyarodott a "mesterek" elé, nagyrészüket, már személyesen ismerte szinte mindegyikük. Ehhez egy ekkora költségvetésű műsor? Nagyjából C. Henriett kivételévek kiderült, nem baj, hogy eddig nem kerültek elő. Még a Cserháti utódnak beharangozott nő is jellegtelen, megjegyezhetetlen.
Aztán eljött a tegnapi műsor és kiderült, egyáltalán nem egyenlők az esélyek. Aki az elején volt, bekerülhetett kevésbé színvonalas előadással, utóbbiaknak meg már nincs hely, legyenek bármilyen jók. Ez, így egyáltalán nincs rendben. Ez már nem vetélkedés, a műsor elvesztette az alapvető feladatát. Nem az kerül be, aki jó, hanem az, aki az első részben került sorra.
Hozzátéve, hogy folyton hallgatni kell Malek Andrea nyerítő "nevetését"...ez nagyban lehúzza az estét, már aki erre szánja az idejét.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 26. 06:39, péntek | Bulvár
1869. november 17-én adták át a Szuezi-csatornát, a Föld egyik legfontosabb és legforgalmasabb vízi útját
Aktualitásunk, hogy Nasser egyiptomi elnök, 68 éve, 1956. 07. 26-án államosította. A szuezi földszoroson át a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel összekötő csatorna ötlete már az ókorban felmerült.
2024. Július 25. 14:49, csütörtök | Bulvár
Bródy Sándor magyar író, drámaíró és publicista
161 éve született ezen a napon Bródy Sándor magyar író, drámaíró és publicista. Hatással volt többek között Ady Endrére, Móricz Zsigmondra, Krúdy Gyulára, Szomory Dezsőre és Molnár Ferencre is.
2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár
Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.
2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében
Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült