Hírek
2013. Március 05. 12:00, kedd |
Helyi
Forrás: infonograd
Jobbágyi siker a dalos találkozón
![Jobbágyi siker a dalos találkozón](/external/image_cache/9/b/6/9b6224dc68d09a05b1c85928172b6ac5.jpg)
Tizennégy csoport nevezett, így összesen 162 előadó vett részt Salgótarjánban a szombaton rendezett „Csengőhang” elnevezésű régiós találkozón.
A kétévente visszatérő dalos seregszemlét a Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület rendezte meg ezúttal is a József Attila Művelődéi és Konferenciaközpontban. Az esemény nem csak találkozó de verseny is egyben. Az idei megmérettetésen a jobbágyi Dalkör produkcióját találta a legjobbnak a zsűri. Második helyezést a gyöngyöstarjáni nagyik és unokáik dalos csapata ért el, a harmadik helyezésről szóló oklevelet pedig a kazári népdalkör vihette haza. A zsűri különdíjat is kiosztott a közel öt órán át tartó versengésben. Ezt a díjat a csécsei csoport kapta. (Képünk illusztráció.)
Forrás: radiofocus.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 19. 16:00, péntek | Helyi
EM: kötelező lesz a környezeti hatásvizsgálat az akkumulátorgyáraknál.
A zöldenergia a jövő, a magyar gazdaság jövője is. A zöldenergia előállításával, tárolásával foglalkozó vállalatok, üzemek száma egyre nő. A biztonságos, szigorú feltételeknek megfelelő működtetés minden ipari üzemmel szemben e
2024. Július 19. 12:00, péntek | Helyi
Vesztére másodszor is visszatért a hívatlan vendég.
Folyamatos pénzzavarban volt az a 37 éves férfi, aki kétszer tért vissza lopni ugyanabba a salgótarjáni ingatlanba, de a háziak mindkétszer rajtakapták.
2024. Július 19. 11:30, péntek | Helyi
Egy bűncselekmény-sorozat vége!!!
Körözés alapján július 17-én fogták el munkatársaink azt a férfit, aki Salgótarjánban és a környező településeken több lopást és gépkocsifeltörést követett el.
2024. Július 19. 08:44, péntek | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.