Hírek
2023. Február 23. 10:28, csütörtök |
Helyi
Forrás: Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Házról házra, végül a börtönbe
![Házról házra, végül a börtönbe](/external/image_cache/b/c/8/bc8faf0646d2ff5bece3ae5b3947cbf4.jpg)
A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette azt a 19 éves Kállón élő férfit, aki a lakóhelyén több családi házba tört be és onnan közel egymillió forint értékben lopott.
A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2023. január 13-án a délelőtti órákban egy kállói családi ház ajtaját megkísérelte befeszíteni, azonban nem járt sikerrel, így annak üvegezett részét kitörte, majd az ingatlanba bejutva onnan két darab festményt lopott el.
A gyanú szerint a 19 éves férfi ezt követően január 15-én a délutáni órákban ismét visszatért ehhez a házhoz, ahol az ereszre szerelt két darab biztonsági kamerát erőszakkal leszedte, majd az épületből egy étkészletet és egy üres pénztárkazettát is magával vitt.
A terhelt január 27-én a településen egy másik lakóépületet keresett fel, majd ott a kazánház ajtaját benyomta és a ház szobáihoz vezető ajtót tokostul kitépte. A férfi értékek után kutatott és sikerrel is járt, mivel a hálószobából több aranygyűrűt, fülbevalót, karkötőt, valamint egy aranyórát lopott el közel félmillió forint értékben.
A hatóság tagjai is sikerrel jártak, ugyanis a széleskörű adatgyűjtés eredményeként beazonosították, elfogták, előállították és lopás bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a kállói lakost. A férfi lakásán megtartott kutatás alkalmával az ellopott tárgyak egy részét a nyomozók megtalálták és lefoglalták. Megállapítást nyert az is, hogy a bíróság jogerős végzésével bűnügyi felügyelet alatt álló férfi a bűnügyi felügyelet szabályait megszegve, annak tartama alatt újabb szándékos vagyon elleni bűncselekményeket követett el, ezért a nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására a Pásztói Járási Ügyészségen.
Király-Kollár Ramóna r. hadnagy
sajtóreferens
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 24. 09:00, szerda | Helyi
Szombaton kezdődik a Zenthe Nyár Salgótarjánban.
Tíz előadással, köztük vígjátékokkal, zenés darabokkal és koncertekkel várja a közönséget a Zenthe Nyár elnevezésű szabadtéri színházi fesztivál július 27. és augusztus 17. között Salgótarján főterén.
2024. Július 24. 08:29, szerda | Helyi
Tusványos - Elkezdődött a koncertprogram a 33. Tusványoson.
A Blahalouisiana koncertjével kedd este megkezdődött a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor - közismert nevén Tusványos.
2024. Július 24. 08:15, szerda | Helyi
Hidegfront záporral, zivatarral!
Egy hidegfront hatására fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják a napsütést.
2024. Július 24. 08:00, szerda | Helyi
Tűzgyújtási tilalom!!!
A tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, továbbá az erdőterületen és a szabadban történő tűzgyújtás szabályai az alábbiakban olvashatóak.