Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2014. Október 13. 12:00, hétfő | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Folytatódik a Szűrési staféta című program

Folytatódik a Szűrési staféta című program

Októberben kilenc megyébe - köztük Nógrádba - érkezik meg a mellrák elleni küzdelem jegyében indított Szűrési staféta - tájékoztatta az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) az MTI-t.

A következő hetekben Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Csongrád, Komárom-Esztergom, Vas, Heves, Nógrád és Somogy megyében találkozhatnak emlőszűrésre és egyéb szűrővizsgálatokra fókuszáló programokkal.
A rendezvények célja az emlőszűrésen résztvevők arányának növelése, különösen a 45-65 év közötti nők körében. Magyarországon évente több mint kétezren halnak meg mellrákban. Minden tizenegyedik nő mellében alakulhat ki rosszindulatú daganat, viszont az esetek 80 százalékában a betegség gyógyítható, ha idejében felismerik.
Az OEFI közleménye emlékeztet: a nők egészségének megőrzéséért indította el idén a Szűrési stafétát az egészségügyért felelős államtitkárság. A programsorozat április 25-én kezdődött egy országos eseménnyel, a szűrés éjszakájával, amelyen több ezren vették részt.
Az októberi szűrési programokról a megyei kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervénél lehet bővebb tájékoztatást kapni.

Vissza a kezdőlapra

Címkék: staféta

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 30. 09:19, kedd | Helyi

Szabad szemmel is látható lesz öt égitest együttállása a nyári égbolton.

Július 30-án hajnali fél négykor szabad szemmel is látható csillagászati jelenséget lehet majd megfigyelni a keleti égbolton, ahol öt égitest.

2024. Július 30. 09:00, kedd | Helyi

A hétvége eseményei.

Beomlott egy Szabadság úti lakatlan épület teteje,Letért az úttestről, az árokba hajtott, majd a tetejére borult egy személyautó,Távközlési oszlopnak ütközött egy gépkocsi,Kigyulladt egy szeméttároló műanyag konténer.

2024. Július 30. 08:15, kedd | Helyi

Zavartalan napsütés jön kedden.

Szinte mindenhol derült időre számíthatunk, csapadék ezen a napon sem lesz.

2024. Július 30. 08:00, kedd | Helyi

Tűzgyújtási tilalom!!!

A tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, továbbá az erdőterületen és a szabadban történő tűzgyújtás szabályai az alábbiakban olvashatóak.