Hírek
2023. Július 28. 12:44, péntek |
Helyi
Forrás: MTI/FERKÓ ATTILA GYÖRGY
Alapítványt hoztak létre Salgótarjánban a tehetségek elismerésére.
![Alapítványt hoztak létre Salgótarjánban a tehetségek elismerésére.](/external/image_cache/3/0/4/3045a7f4864b6b0e291f649847cf93bb.jpg)
Salgótarján első polgármesteréről, Förster Kálmánról elnevezett alapítványt hozott létre egy civil szervezet, a Jobb Páholy - Förster Társaság Egyesület elnöke, Ferkó Attila György; évente díjazzák majd a tehetségeket.
Förster Kálmán irányításával Salgótarján szabályozott, biztonságos, kulturálisan sokoldalú és élhető településsé vált - írták a közleményben. Az alapítvány Ferkó Attila György egymillió forintos adományával kezdte meg működését.
A Förster-díj a volt polgármestert ábrázoló szobor vagy plakett lesz, amelynek elkészítésére az alapítvány pályázatot ír ki. A Förster-díjakról minden esztendőben az alapítvány kuratóriuma dönt, a díjazottak nevét első alkalommal Förster Kálmán születésnapján, 2024. július 29-én jelentik be.
Az alapítvány évente két kategóriában oszt díjat: a Nagy Förster-díjat (melynek összege 200 ezer forint) az kapja, aki a városért a legtöbbet tette, a (100 ezer forinttal járó) Kis Förster-díjat pedig Salgótarján legnagyobb jövő előtt álló tehetségének ítélik oda.
Förster Kálmán 1885. július 29-én Szepesolasziban született, a várossá nyilvánított Salgótarján első polgármestereként 1922 és 1943 között vezette a települést.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 08:48, kedd | Helyi
Népegészségügyi központ: javasolt a szamárköhögés elleni emlékeztető oltás a várandósoknak.
A magyar védőoltási rendszernek köszönhetően nincs szamárköhögés-járvány, a betegség szórványosan fordul elő, de a várandósoknak javasolt a szamárköhögés elleni emlékeztető oltás.
2024. Július 23. 08:26, kedd | Helyi
Szombaton kezdődik a Zenthe Nyár Salgótarjánban.
Tíz előadással, köztük vígjátékokkal, zenés darabokkal és koncertekkel várja a közönséget a Zenthe Nyár elnevezésű szabadtéri színházi fesztivál július 27. és augusztus 17. között Salgótarján főterén.
2024. Július 23. 08:15, kedd | Helyi
Délután újra beindulnak a zivatarok.
Többórás napsütés mellett ismét megnövekszik a gomolyfelhőzet.
2024. Július 23. 08:00, kedd | Helyi
Tűzgyújtási tilalom!!!
A tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, továbbá az erdőterületen és a szabadban történő tűzgyújtás szabályai az alábbiakban olvashatóak.