Hírek
2013. Április 10. 05:00, szerda |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Zsírosat, sósat és rendszertelenül esznek az egyetemisták
![Zsírosat, sósat és rendszertelenül esznek az egyetemisták](/external/image_cache/8/e/7/8e73db1181766f44b576a7bc871e47f7.jpg)
Több zsírt, konyhasót és kevesebb rostot fogyasztanak, továbbá rendszertelenül esznek az egyetemisták, és ugyanazokat a táplálkozási hibákat követik el, amelyek az egész magyar lakosságot jellemzik. A Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének munkatársa, Lichthammer Adrienn, egyetemistákat kérdezett meg étkezési szokásairól.
A 19-25 év közötti fiatal felnőttek testtömegindexének (BMI) elemzéséből kiderült, hogy fiatal koruk ellenére a vizsgált hallgatók 16 százaléka túlsúlyos, 2 százalékuk elhízott, 3 százalék pedig sovány kategóriába tartozott, mely mindenképpen összefügg kismértékű fizikai aktivitásukkal.
Ráadásul a BMI alapján normál tápláltsági állapotú hallgatóknak sem feltétlenül ideális a testösszetétele, mely mindenképpen növeli a „népbetegségnek” számító szív és érrendszeri, valamint a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. Az előbbihez hozzájárul az is, hogy a fiatal férfiak általában túl sok koleszterint (az ajánlott másfélszeresét) fogyasztanak.
Aggasztó, hogy a hallgatók D-vitamin bevitele nem éri el a jelenleg javasolt napi ajánlott mennyiség (5 mikrogramm) felét. Pedig hazai és külföldi orvosi szakmai társaságok konszenzus nyilatkozata alapján ennek akár két-négyszerese lenne ideális. Ezt még súlyosbítja, hogy nem elégséges a fiatalok tej, tejtermékek fogyasztása sem, különösen a fiatal nők többségének étrendje hiányos kálciumban. Ez azért probléma, mert a csontok a fiatal felnőtt kor végéig még gyarapodnak, és ilyenkor kell megalapozni, hogy elérjék maximális tömegüket, hiszen ez késlelteti a csontritkulás megjelenését. Bár idős korában mindkét nem szenvedhet osteoporozisban, a nőket azonban ez hamarabb érintheti a menopauza miatt. A dietetikus az étrendi hibák korrigálása mellett felhívja a figyelmet arra, hogy hazánkban kora tavasztól késő őszig naponta 15 percet javasolt napon tölteni.
Kiderült az is, hogy a fiatal nők a javasoltnál jóval kevesebb (fele mennyiségű) vasat visznek be szervezetükbe. Ezt elsősorban a vasat jól hasznosuló formában tartalmazó hús és húskészítményekből lehetne fedezni.
Kevesen tudják, hogy a vas felszívódását segíti a megfelelő C-vitamin ellátottság, tehát nem feledkezhetünk meg a friss zöldségek, gyümölcsök fogyasztásáról sem. Mindez a normális vérképzéshez, ezáltal az agy és az izmok normális működéséhez elengedhetetlen. Az elégtelen zöldség- és gyümölcsfogyasztás hozzájárul ahhoz, hogy a hallgatók étrendje nem tartalmazott megfelelő mennyiségű élelmirostot, még úgy sem, hogy közülük sokan fogyasztják a teljes kiőrlésű gabonából készült termékeket.
A felmérésben az egyetem Egészségtudományi Karának 102 dietetikus, és 190 egyéb szakos hallgatója vett részt, valamint 72 műszaki egyetemista. Többségük rendszertelenül, általában napi két-három alkalommal étkeznek a javasolt öt helyett. A reggeli elhagyása mellett jellemző a kevés alvás és pihenés is. A várakozásnak megfelelően a legtudatosabban a dietetikus hallgatók táplálkoznak, vagyis szakmai ismereteik alapján ők változtattak helyes irányba étkezési szokásaikon. A dietetikus szerint az egészséges táplálkozás oktatása mindenki számára elérhető kellene, hogy legyen. Ezt igazolta az is, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemről bevont hallgatók 77 százaléka szeretne többet tudni az egészséges táplálkozásról, és 81 százalékuk változtatna is, ha szakszerű oktatásban részesülne.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 17. 07:56, szerda | Életmód
Különleges fényművészeti installációk láthatók az INOTA Focus: RADIANCE fesztiválon
Neves magyar és nemzetközi alkotók fényművészeti installációival várják az érdeklődőket augusztus 30. és szeptember 1. között a Várpalota melletti inotai hőerőmű területén.
2024. Július 16. 08:07, kedd | Életmód
Kétezer foglyot kaszabolhattak le a mohácsi csatát követően a tömegsírok vizsgálata szerint
A mohácsi csata IV. tömegsírjánál idén nyáron megkezdett feltárás is igazolja, hogy mintegy kétezer letérdeltetett foglyot kaszaboltak le szablyával az ütközetet követően
2024. Július 16. 08:04, kedd | Életmód
A Hold és az Antares együttállása lesz látható szerda este az égbolton
Szabad szemmel is látható lesz Hold és az Antares csillag együttállása szerda este tíz órától az égbolton - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t hétfőn.
2024. Július 15. 08:00, hétfő | Életmód
Kálid Artúr kapta a Hollósi Frigyes-díjat
Kálid Artúr kapta idén a Hollósi Frigyes-díjat; az elismerést a közönség szavazatai alapján a Hyppolit, a lakáj címszerepéért nyerte el a Kőszegi Várszínház Köz-Játék Fesztiválján.