Hírek
2013. Május 06. 12:00, hétfő | Helyi
Visszavásárolt földterület
![Visszavásárolt földterület](/external/image_cache/3/e/0/3e0abd1bb75b4a6e26a4dda489011e88.jpg)
Négy és fél hektáros területet szerzett vissza Salgótarján önkormányzata a korábban már teljes egészében értékesített ipari parkjából.
A birtokszerzés jelentős tényező abból a szempontból, hogy Salgótarján is bekerült a szabad vállalkozási zónák közé, de ennek előnyét kiajánlható terület híján nem tudja érvényesíteni. Az ipari park az első ütemben már évekkel ezelőtt betelt. A huszonegyes főút másik oldalán fekvő terület jogi ügyeinek rendezése pedig még csak nemrég fejeződött be. Az itt található dombos terület azonban nagyobb területet igénylő beruházás esetében nem kerülhet szóba, mondta a Rádió Focusnak Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester, aki kitért arra is, hogy a most visszaszerzett területet egy olyan vállalkozás vette meg korábban a várostól, amelyet elsodort a gazdasági válság. A felszámoló hat alkalommal hirdette meg a négy és fél hektárt körülbelül 150 millió forintért, de egyszer sem akadt ajánlattevő. A város közgyűlése márciusi ülésén döntött úgy, hogy ajánlatot tesznek a területre, amit most negyvenkétmillió forintért sikerül kivásárolni.
Forrás: radiofocus.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 20. 11:21, szombat | Helyi
Neil Armstrong és az amerikai Apollo-program
1969. július 20-án Neil Armstrong az amerikai Apollo-program keretében Edwin „Buzz” Aldrinnal együtt elsőként lépett a Holdra.
2024. Július 20. 09:00, szombat | Helyi
A 37. muzsikustábort rendezik meg Balassagyarmaton.
A 37. \"Zene határok nélkül\" elnevezésű nemzetközi muzsikustábort rendezik meg a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton szombattól július végéig.
2024. Július 20. 08:37, szombat | Helyi
Párizs 2024 - Ferenc pápa: az olimpiai játékok a békét, nem a háborút hirdetik.
Az olimpiai játékok természetüknél fogva a békéről, nem a háborúról szólnak hangoztatta Ferenc pápa Laurent Ulrich párizsi érseknek címzett és pénteken közzétett levelében.
2024. Július 20. 08:25, szombat | Helyi
Együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz július 24-én este.
Együtt kel fel a Szaturnusz és a Hold a keleti horizonton, és együtt emelkednek egyre magasabbra; a jelenség szabad szemmel is látható lesz július 24-én este 10 óra után az égbolton.