Városlista
2024. július 29, hétfő - Márta

Hírek

2014. Július 28. 07:30, hétfő | Helyi
Forrás: infonograd

Veszélyek leselkednek a kirepülő kisgólyákra

Veszélyek leselkednek a kirepülő kisgólyákra

A gólyafiókák kirepülése idén július közepén kezdődött el. Az Északi Gólyahír program keretében a szakemberek előtte elvégezték a gólyagyűrűzéseket.

A kirepülés után a kisgólyák néhány héten át még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, ismerkednek a világgal, a vadászat fortélyaival. A fiókák az első kirepülés után számos esetben sok veszélynek vannak kitéve: vezetéknek repülhetnek, áramütést szenvedhetnek, kezdeti koordinációs zavarok miatt ház falának ütközhetnek vagy túlzott bizalmasságuk miatt ragadozók áldozatává válhatnak, de előfordul, hogy elgázolják őket.
Nógrád megyében, Mohorán egy fészekből kiesett fiókát ápolnak budapesti Állatkertben és szintén odakerült mérgezés tüneteivel egy Endrefalván kikelt fióka is. Ám elmondható, hogy a fehér gólyák sérülése, pusztulása leggyakrabban (a felmérések szerint 94 %-ban) áramütés miatt következik be. Ezért sem meglepő, hogy a villanyoszlopokra települő párok veszélyeztetettek a leginkább. A fészek közelében, a középfeszültségű vezetékeken lévő transzformátorokon főleg a fiatal gólyák szenvednek áramütést. Ez különösen a kirepülés időszakában jelent problémát. Többnyire csak a vezetéknek csapódás következtében keletkező láb-, vagy szárnysérülés a jellemző, de sok esetben a transzformátorokon való mozgás miatt rövidre zárják az áramkört. Ezeket az eseteket némelyik gólya túléli, akad, amely végzetes sérülést szenved, soha többé nem tud repülni, és sokan közülük el is pusztulnak. Az idei szezonban Szécsényfelfaluban, Varsányban és Csécsén és Szikszón ütött agyon áram gólyákat. Statisztikák szerint Magyarországon a kirepülő fiatal madarak jelentős része, mintegy 70%-a nem éri meg az egyéves kort.
A másik veszélyforrás kirepüléskor a gólyák kezdeti mozgáskoordinációs zavara, melynek következtében a „landolásnál” sérülhet a fióka. A táplálkozó-területeken történő növényvédőszer-használata is potenciális veszélyt jelent a fehér gólyákra, bár ez szerencsére nem jellemző.
Mit tegyünk, ha sérült gólyát látunk? Ez esetben mindig forduljunk a természetvédelmi hatóságokhoz, de értesíthetjük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársait, illetve a katasztrófavédelem szakembereit.
A gólyák kirepülési időszaka rendkívül látványos, érdemes megörökíteni. Az Északi Gólyahír program fotópályázatára szeptember 30-ig várják a gólyás fényképeket.

Fotó: Drexler Szilárd

Címkék: Északi Gólyahír

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 29. 05:57, hétfő | Helyi

Robban a bírságbomba: már csak pár napja maradt annak, akinek kertes háza, telke van

Indul a parlagfűszezon, amely nem csak azt a becslések szerint 1,5 millió magyart fenyegeti, akik érzékenyek a növény pollenjére, hanem a kerttel, földterülettel rendelkezőket is.

2024. Július 29. 05:13, hétfő | Helyi

Megduplázódott a számuk: már 107 ezer magyar él Ausztriában

Tíz év alatt több mint a duplájára nőtt a magyarok létszáma Ausztriában, ami napjainkban már meghaladja a 107 ezret – derül ki a napokban megjelent friss statisztikai adatokból.

2024. Július 28. 10:00, vasárnap | Helyi

Elsőbálozó balatonfüredi lány lett az Anna-bál szépe.

Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

2024. Július 28. 09:29, vasárnap | Helyi

Szabad szemmel is látható lesz öt égitest együttállása a nyári égbolton.

Július 30-án hajnali fél négykor szabad szemmel is látható csillagászati jelenséget lehet majd megfigyelni a keleti égbolton, ahol öt égitest.