Hírek
2014. Július 11. 07:30, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Újabb üvegfúvókat vett fel a salgótarjáni öblösüveggyár
![Újabb üvegfúvókat vett fel a salgótarjáni öblösüveggyár](/external/image_cache/e/e/9/ee9ba80889a70dd079f2c997f5aeee70.jpg)
Tizenöt millió forint támogatást nyújtott Salgótarján önkormányzata a helyi öblösüveggyártást másfél éve újraindító Tarján Glass Kft.-nek.
A társaság az összegből a folyamatos működés feltételeit biztosítja és 32 fős létszámát további nyolc fővel bővíti - tájékoztatta a társaság igazgatója az MTI-t.
Czékmány József elmondta, decemberre tervezték a kemencéjük felújítását, ám a Rosenthal cégtől olyan megbízást kaptak, amivel a kapacitásukat fél évre előre le tudják kötni. Hozzátette: az időközi leállással a folyamatos szállítást veszélyeztették volna, ezért fordultak az önkormányzathoz segítségért. A gyártást egyébként egy rövid leállás után a napokban már újraindították, s nyolc újabb üvegfúvót is fölvettek az immár negyvenfős társaságnál, s további hét fő alkalmazását tervezik a közeljövőben, ugyanis a kehely és pohárgyártó, valamint üvegtárgyakat előállító vállalkozásukhoz egyre több megrendelés érkezik Japánból és az Egyesült Államokból – tette hozzá Czékmány József.
„Minden új munkahely fontos a város számára” – fogalmazott a támogatással kapcsolatban Székyné Sztrémi Melinda. Salgótarján polgármestere az MTI-nek elmondta: önkormányzatuk harmadik éve különít el egy ötven millió forintos évi keretet a helyi kis-, és középvállalkozások számára, képviselő-testületük döntése nyomán ebből támogatták most a Tarján Glass Kft.-t. A városvezető hozzátette: a cég figyelemre méltó kutatás-fejlesztési programokban is részt vesz, s egyre több érdeklődést mutatnak iránta a hazai bor- és pezsgőgyártók, valamint a pálinkafőzdék üzemeltetői. Ezek igényeit viszont csak egy automata gépsor beüzemelésével tudnák kielégíteni, amihez a 250-300 fő üvegipari munkás foglalkoztatásában bízó önkormányzatra pályázati támogatóként számíthat a cég a jövőben is – közölte a polgármester.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 22. 17:12, hétfő | Helyi
A legszerencsésebb repülőgépbaleset
41 éve,1983. 07. 23-án történt, a legszerencsésebbnek tartott repülőgépbaleset. Egy nagy utasszállító gép kényszerleszállást hajtott végre egy nézőkkel zsúfolt autóverseny helyszínén.
2024. Július 22. 08:15, hétfő | Helyi
Visszatér a meleg nyári idő.
Sok napsütés várható, a gomolyfelhőkből elszórtan nyugaton és helyenként a Duna-Tisza közén fordulhat elő zápor, zivatar.
2024. Július 22. 06:12, hétfő | Helyi
Móra Ferenc
Móra Ferenc könyveit jó olvasni: az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az olvasó szívébe zárja az írót.
2024. Július 21. 08:50, vasárnap | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.