Városlista
2024. július 29, hétfő - Márta

Hírek

2014. Augusztus 02. 15:00, szombat | Helyi
Forrás: infonograd

Új munkahelyek létesülnek Salgótarjánban

Új munkahelyek létesülnek Salgótarjánban

Az országos átlagnál erőteljesebben csökkent egy év alatt a munkanélküliség megyénkben.

A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ legfrissebb adatai szerint a mutatók a megyeszékhelyen a legjobbak. Erről Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere beszélt a Rádió Focusban. Mint mondta, az egy évvel korábbihoz képest hatszázöt fővel csökkent a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők száma Salgótarjánban, ahol most 1462-en kapnak ilyen címen ellátást. Kiemelte: a városi tévhitekkel ellentétben évről évre nő az új munkahelyek száma a termelő ágazatban, amit bizonyít az is, hogy a városban működő kis- és középvállalkozások 2010 óta 444 új munkahelyet létesítettek. A munkáltatók szinte mindegyike tudott létszámot bővíteni Salgótarjánban, ahol például a Salgglas Zrt idén 60 fős létszámbővítést jegyzett, de ötven fővel bővített 2010 óta a Sinia, 70 fővel a Mitsuba, 98 fővel az MHG, 47 fővel a Tarján Glass, 41 fővel az SVG Hungary, míg az önkormányzati tulajdonban lévő Foglalkoztatási Kft 25 új munkatárssal gyarapíthatta létszámát.

Forrás: radiofocus.hu

Címkék: Székyné

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 28. 10:00, vasárnap | Helyi

Elsőbálozó balatonfüredi lány lett az Anna-bál szépe.

Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

2024. Július 28. 09:29, vasárnap | Helyi

Szabad szemmel is látható lesz öt égitest együttállása a nyári égbolton.

Július 30-án hajnali fél négykor szabad szemmel is látható csillagászati jelenséget lehet majd megfigyelni a keleti égbolton, ahol öt égitest.

2024. Július 28. 08:15, vasárnap | Helyi

Kánikulával búcsúzik a hét.

Sok napsütésben lesz részünk, majd délután egy hidegfront hatására nyugat, északnyugat felől felhők érkeznek fölénk, melyekből elsősorban a Dunántúlon és északon fordulhatnak elő elszórtan záporok, zivatarok.

2024. Július 27. 15:21, szombat | Helyi

Egyre népszerűbb az Airbnb – mit kell tudni, ha belevágnál? Jogi tanácsadás szállásadóknak!

Évről évre nő azoknak a külföldi turistáknak a száma, akik hazánkba látogatnak egy hosszabb vagy rövidebb vakáció erejéig. Sokan vannak, akik itt tartózkodásuk idejére