Hírek
2013. Július 19. 11:08, péntek |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Tudtad, hogy a szépségedért talán valaki az életével fizet?
![Tudtad, hogy a szépségedért talán valaki az életével fizet?](/external/image_cache/5/9/d/59d355d45f5f37e93f9a213baa3d3b2c.jpg)
A kihalás szélére került a tüskéscápa a kozmetikai ipar miatt.
A cápákra húsuk és uszonyuk miatt is régóta vadásznak, ám nemrégiben kiderült, hogy az emberiségnek már a szerencsétlen állatok májára is fáj a foga. Ráadásul ezt is épp ugyanolyan brutalitással - mondanánk, hogy állati brutalitással, de hát ilyet állat nem tesz, tehát ennek jelzője csakis az "emberi brutalitás" lehet, aminél szörnyűbbet elképzelni sem tudunk -, tehát olyan brutalitással, akár a cápauszony esetében. Kivágják az állat máját, majd úgy, ahogyan van, visszadobják a tengerbe.
S hogy mindezt miért?
Nos, a mélytengeri cápák mája termeli a legtöbbet abból a szkvalén nevű anyagból, amit egyes kozmetikai cégek előszeretettel kevernek egyes termékeikbe, mivel bőrregeneráló és hidratáló hatása állítólag minden másnál hatékonyabb.
Lily Cole, a híres modell és állatjogi aktivista már fel is emelte a hangját, hogy álljanak le a szkvalén nevű olaj alkalmazásával, melyet egy veszélyeztetett cápafaj májából nyernek ki. Cole-hoz csatlakozott még Alannah Weston, a Selfridges nevű áruházlánc kreatív igazgatója is, aki bejelentette, hamarosan leveteti a polcaikról a kegyetlen módszerrel kinyert anyagot tartalmazó készítményeket.
A neves cégek közül a L'Oreal, valamint a Dav reagált a leggyorsabban a hírekre, bejelentették, hogy bár régebben használták ezt az adalékanyagot, mára azonban mással helyettesítik.
Azonban a Sunday Times szerint sajnos létezik egy kiskapu a kereskedőknek, ugyanis az európai címkézési szabályok értelmében nem muszáj feltüntetni a készítményeken, hogy pontosan mi az eredete az adott adalékanyagoknak. Vagyis hogy ki mit mond, az ugye egy dolog, egy másik pedig az, hogy mi a valóság. Nyilván sokan ismerik a mondást, messziről jött ember azt mond, amit akar... A profit fejében pedig manapság sokan, sok mindenre képesek, kezdjük megérteni végre. Bár az aktivisták szerint elsősorban a távol-keleti cégekre kéne hatni, mivel a kereslet csaknem 40 százaléka Japánból származik, oda pedig elég nehezen ér el az állatvédők keze.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 25. 14:49, csütörtök | Bulvár
Bródy Sándor magyar író, drámaíró és publicista
161 éve született ezen a napon Bródy Sándor magyar író, drámaíró és publicista. Hatással volt többek között Ady Endrére, Móricz Zsigmondra, Krúdy Gyulára, Szomory Dezsőre és Molnár Ferencre is.
2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár
Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.
2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében
Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült
2024. Július 22. 06:12, hétfő | Bulvár
Móra Ferenc
Móra Ferenc könyveit jó olvasni: az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az olvasó szívébe zárja az írót.