Hírek
2024. Február 28. 08:00, szerda |
Helyi
Forrás: IDŐKÉP
Továbbra sem jön lehűlés
Változóan felhős-napos időben lesz részünk, több felhő még mindig a nyugati tájak fölött lehet. A felhők nagy része magas szintű felhőzet lesz.
Szerdán Kisebb eső, zápor csak elvétve alakulhat ki. Csupán néhol élénkülhet meg a szél. Reggelre főként nyugaton képződhet többfelé pára, köd, néhol sűrű köd. A hajnali 1-8 fokot követően a csúcshőmérséklet 15 és 20 fok között alakul.
Csütörtökön főként északon és néhol a Dunántúl déli részén lehet párás, ködös a reggel. Napközben több helyen megélénkülhet a keleti-délkeleti szél, ismét változóan napos-felhős időben lesz részünk, gyenge eső csak néhol fordulhat elő. Kora reggel 1-8, napközben 15-21 fokot mérhetünk, ismét keleten, délkeleten lesz melegebb.
Péntekre erősen megnövekszik a felhőzet, a Dunántúlon több helyen, másutt helyenként fordul elő kisebb eső, zápor. A délkeleti szél sokfelé feltámad, a középső tájakon felerősödik. Délután dél felől szakadozni kezd a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul, hűvösebb nyugaton, melegebb délen és keleten lesz.
Hétvégén már több napsütésben lesz részünk, csak néhol fordulhat elő kevés eső. Hajnalonként pára-, ködfoltok képzőshetnek, szombat reggelre nyugaton akár nagyobb területen. A délies szél több helyen élénk, vasárnap nyugaton, északnyugaton erős lehet. Reggelente 1-9, napközben 14-19 fokra készülhetünk.
Orvosmeteorológia
Szerdán sem érkezik front, de a melegedés az érzékenyek körében továbbra is melegfronti panaszokat okozhat.
Fejfájás, migrén, fáradékonyság, dekoncentráltság, bágyadtság, vérnyomás-ingadozás és keringési panaszok egyaránt előfordulhatnak.
Felerősödhetnek a gyulladásos jellegű panaszok.
Reggel a nyirkosabb, ködösebb nyugati tájakon fokozódhatnak a kopásos jellegű ízületi panaszok.
A naposabb időszakok jó hatással lehetnek hangulatunkra, közérzetünkre.
Réteges öltözet viselése ajánlott.
Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket, és ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről!
Közlekedésmeteorológia
Szerda reggel főként a nyugati tájakon többfelé pára, köd, helyenként sűrű köd csökkentheti a látótávolságot, néhol pedig ködszitálás teheti nedvessé, csúszóssá az utak felületét.
Délelőtt mindenhol javulnak a látási viszonyok, napközben alapvetően száraz, csapadékmentes idő várható, a szél sem fog fújni, így kedvezően alakulnak a közlekedés meteorológiai feltételei.
Csupán néhol fordulhat elő gyenge eső.
A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 30. 11:50, csütörtök | Helyi
Veszélyes vándorút: volt, hogy megették a gólyát I.
Nagyon sok veszély leselkedik a vonuló madarakra. A ragadozók mellett az időjárás viszontagságai is sűrűn szedik az áldozatokat, különösen a fiatal, tapasztalatlan vándorok közül.
2025. Január 28. 17:20, kedd | Helyi
Városi vasút Salgótarjánban - bővül a salgótarjáni tömegközlekedés
Nemcsak a múltat, de a jövőt is rendezzük. Salgótarján új polgármestere javaslatára, a 81-es vasúti fővonal infrastrukturális felújításával,
2025. Január 23. 11:50, csütörtök | Helyi
Lengyel piac - Szeretné, ha Salgótarjánban ismét lenne?
Bár változtak az idők és már más néven hívnánk. Adj ötleteket! Te hogyan hívnád ezt az új piacot? Visszaemlékezésként Julianna Gyuriskáné posztját adjuk közre: Amikor még volt " lengyel piac" nálunk!...
2025. Január 21. 21:25, kedd | Helyi
Jelentkezés érettségi vizsgára (2024/2025. tanév május-júniusi vizsgaidőszak)
Diákok, figyelem! Így lehet érettségi vizsgára jelentkezni! Megkezdhető a jelentkezés a 2024/2025. tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak érettségi vizsgáira.