A műkincsvadász csoport 13 nemzet 345, zömmel önként jelentkező szakemberéből verbuválódott.

A csoport tagjai a háború alatt a nácik által zsákmányolt csaknem ötmillió műkincset és egyéb kulturális javat segítettek visszaszerezni, ugyanakkor a mai napig továbbra is több százezer elrabolt műkincs hiányzik.

James Granger:

Az ő nevéhez fűződik a New York-i Metropolitan Múzeum középkori gyűjteményének felvirágoztatása, 1955-től 1966-ban bekövetkezett haláláig ő vezetette a múzeumot.

A harvardi műkincs-restaurátor, George Stout:

Az ő ötlete volt a műkincsvadász csoport létrehozása. A háború után Japánba küldték, de önkéntesként ott is folytatta a műkincsek felkutatását. 1947-ben a massachusettsi Worchester Képzőművészeti Múzeum, majd 1955-ben egy bostoni múzeum igazgatója lett, ahol 1970-ig dolgozott. Nyolcvanévesen, 1978-ban hunyt el.

Rose Valland:

Ő jegyezte fel titokban, hova szállították a nácik az ellopott műkincseket a megszállt Franciaországban. 1980-ban halt meg 81 éves korában.

Walker Hancock szobrászművész:

A háború után Hancock 1967-ig a Pennsylvaniai Képzőművészeti Akadémia szobrászati tanszékét vezette, és alkotómunkáját is folytatta. 1998-ban, 96 éves korában halt meg.

Lincoln Kristein:

A háború előtt Kristein volt a társalapítója az amerikai balettintézetnek, 1945 után szintén társalapítóként dolgozott a New York City Balettnél. 1989-ben vonult vissza a társulat igazgatójaként. 88 évesen hunyt el 1966-ban.

Harry Ettinger:

1938-ban menekült el családjával a náci Németországból, és az amerikai hadsereggel tért vissza oda 1945-ben. Önként jelentkezett a műkincsvadászok csapatába, amikor megtudta, hogy németül beszélő munkatársat keresnek. Első megbízása során segített interjút készíteni Adolf Hitler személyi fényképészével. A háború után műszaki végzettséget szerzett, majd egy tengeralattjáróról indítható nukleáris fegyverek irányító rendszerét gyártó cég egyik vezetője lett.