Hírek
2023. November 17. 11:50, péntek |
Helyi
Forrás: Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Szekrényben bujkált a férfi.
![Szekrényben bujkált a férfi.](/external/image_cache/e/b/5/eb5588983f37b0726d3324b6ad9a5c9d.jpg)
A salgótarjáni nyomozók egy ruhásszekrényben találták meg azt a férfit, aki a felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt újabb bűncselekményt követett el.
A Karancskesziben élő 41 éves férfi október 14-én éjszaka, a nyitott kapun bejutva a kertben talált vasdarabbal befeszítette egyik ismerőse lakóházának bejárati ajtaját. A tulajdonos távollétében kutatott, majd az épületből mobiltelefont, hajszárítót, valamint öblítőt és egy csomag kávét lopott el, összesen 220 ezer forint értékben. A férfi a rongálással további 300 ezer forint kárt okozott. A bűncselekmény bejelentését követő néhány órán belül a salgótarjáni rendőrök már be is azonosították az elkövetőt, akinek lakásán a kutatás során a lopott tárgyak egy része előkerült, azonban a férfit hiába keresték a nyomozók.
Munkatársaink másnap este visszatértek a vélelmezett elkövető lakcímére, ahol az idő közben hazatérő férfit a ruhásszekrényben elbújva megtalálták, elfogták és a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállították. Kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte.
A gyanúsított további két bűncselekmény elkövetése miatt felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt állt, ezért a nyomozóhatóság őrizetbe vette.
Buda Gábor r. alezredes
sajtószóvívő
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 21. 08:50, vasárnap | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.
2024. Július 21. 08:39, vasárnap | Helyi
Pollenhelyzet - Hamarosan kezdődik a parlagfűszezon!!!
A parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan július utolsó hétvégéjén több helyen is elérheti a tüneteket okozó szintet, az allergiás tünetek erősségének mérséklése érdekében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Közpo
2024. Július 21. 08:26, vasárnap | Helyi
Mérséklődik, de marad a hőségriasztás!!!
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján.
2024. Július 21. 08:15, vasárnap | Helyi
Meleg idő, helyenként zápor, zivatar.
Reggel még keleten, délkeleten eshet, majd napközben sok napsütés várható.