Hírek
2024. Február 15. 15:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Sorozatos bűntettek!
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai a napokban fogták el azt a 27 éves helybeli férfit, akit rablás bűntett és számos lopás elkövetésével gyanúsítanak a nyomozók.
Az elfogott férfi bűntettei közé sorolható többek között egy múlt év végi rablás is. A salgótarjáni bevásárlóközpontban az elkövető négy doboz bonbonról távolította el az áruvédelmi eszközt, majd azokat a kabátja alá rejtette. Ezután a boltól fizetés nélkül távozott, azonban a kijáratnál a biztonsági őr megállította őt, és számonkérte a lopással kapcsolatban. A férfi dulakodni kezdett az őrrel, majd a négy doboz bonbonnal elmenekült.
A nyomozók megállapították azt is, hogy a férfi tavaly számos lopást követett el Salgótarjánban. A megalapozott gyanú szerint Salgótarján-Zagyvapálfalva városrészben több lakásba is betört, ahová általában úgy jutott be, hogy a bejárati ajtót befeszítette, de előfordult olyan eset is, hogy a nyitva hagyott ablakon keresztül mászott be, aztán minden mozdítható értéket elvitt.
Zsákmánya között szerepelt wifi beltéri egység, vízmelegítő, porcelán tányérkészlet, gázkonvektor, de volt olyan hely is, ahonnan még a mosogatótálcát is kitépte a falból és a csaptelepeket is leszerelte, majd elvitte. A tettes a település garázsait sem kímélte, oda is hasonló módszerrel jutott be, mint a lakásokba, feltörte az ajtót, majd amit eladható értéknek vélt, már vitte is. A lopásokkal a sértetteknek több százezer forint kárt okozott. A tolvaj a környéken számos élelmiszerboltból is lopott, ezekben italt, illatszert és édességeket emelt le a polcokról, majd fizetés nélkül távozott.
A salgótarjáni rendőrök a 27 éves helybeli férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
Tamás- Kovács Andrea r. őrnagy
sajtóreferens
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 31. 07:50, péntek | Helyi
Számos újfajta kockázatot rejt a mesterséges intelligencia egy tanulmány szerint
Az általános célú mesterséges intelligencia (MI) munkahelyek megszűnéséhez, a terrorcselekmények és ámokfutások számának megugrásához vezethet,
2025. Január 31. 07:26, péntek | Helyi
Új életet lehelnének a Fülek és Salgótarján közti vasútvonalba
A hosszú évekig tartó elhanyagoltság után úgy tűnik, egy szép napon újra nemzetközi vonatforgalmat bonyolíthat le a füleki pályaudvar. Szlovák és magyar részről is vannak pozitív fejlemények,
2025. Január 30. 11:50, csütörtök | Helyi
Veszélyes vándorút: volt, hogy megették a gólyát I.
Nagyon sok veszély leselkedik a vonuló madarakra. A ragadozók mellett az időjárás viszontagságai is sűrűn szedik az áldozatokat, különösen a fiatal, tapasztalatlan vándorok közül.
2025. Január 28. 17:20, kedd | Helyi
Városi vasút Salgótarjánban - bővül a salgótarjáni tömegközlekedés
Nemcsak a múltat, de a jövőt is rendezzük. Salgótarján új polgármestere javaslatára, a 81-es vasúti fővonal infrastrukturális felújításával,