Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2012. Augusztus 06. 05:00, hétfő | Belföld
Forrás: MTI, Origo

Sólyom: az alkotmányos kultúrának vége

Sólyom: az alkotmányos kultúrának vége

Kemény kritikát fogalmazott meg a jelenlegi kormánypártokkal szemben Sólyom László szombaton, az aszófői falunapon az Origo tudósítása szerint. A volt köztársasági elnök - a portál beszámolója alapján - beszédében a Fidesz előzetes feliratkozásról szóló választójogi terveit alaptörvénybe és az emberi jogok európai egyezményébe ütközőnek nevezte, az alkotmányos kultúrát pedig veszni látja.

A volt államfő szerint - olvasható az origo.hu-n - az alkotmányos kultúra nemcsak a törvényhozásban, hanem a kormányzásban is odaveszett, 'gőzerővel, kíméletlenül folyik mindennek az átalakítása', de 'a politikai és gazdasági hatalom bebetonozásán és központosításán túl legfeljebb pillanatnyi, taktikai célok ismerhetők fel', 's nem lehet belátni, hogy az egyes intézkedésekhez valóban szükség volt annyi rombolásra, sérelem okozására, nemzetgazdasági veszteségre, amennyi történt'.

Az Origo tudósítása szerint Sólyom László beszédében érthetőnek, illetve a józan ítélőképesség megnyilvánulásának nevezte, hogy az elmúlt két évben példátlanul megnőtt a bizonytalan szavazók tábora. A tendencia a volt államfő szerint a kormánynak és az ellenzéknek is köszönhető, mert 'egyre kevesebben viselik el azt a lebecsülést, ami a magyarázat nélküli, erőszakos kormányzati lépésekből éppúgy árad, mint abból, amikor megérdemelten hitelüket vesztett ellenzékiek lármáznak a demokrácia védelmében' - írta a portál.

Sólyom László - számolt be az Origo - bírálta 'a Fidesznek kedvező módon átírt' választási törvényt, a nagyobbik kormánypárt előzetes feliratkozásról szóló terveit pedig alaptörvénybe és az emberi jogok európai egyezményébe ütközőnek nevezte.

A portál közölte, Sólyom László úgy értékelte, az alaptörvény a napi politika puszta eszközévé vált, elveit állandó, napi érdekű módosítások rombolják. A volt államfő falunapi beszédben több ponton utalt rá, hogy a kormánynak számos olyan terve vagy intézkedése volt, amelynek megvalósításában egyetértett volna, a kormányzás stílusa és alkalmazott eszközei azonban a jó célokat is lerontották szerinte - olvasható a hírportál tudósításában, amely szerint a jó célok és megvalósításuk ellentmondására a nyugdíjügyet hozta fel példaként a volt köztársasági elnök, helytelenítve, hogy 'a fenntartható nyugdíjrendszernek még körvonalai sem láthatók', a korábban kötelezővé tett magánnyugdíjpénztárak pénze pedig az államadósság csökkentésre ment el.

Beszédében Sólyom László a bírák, illetve a közszféra dolgozóinak kötelező nyugdíjazása kapcsán ellentmondásosnak minősítette, hogy a közalkalmazottakat úgy kényszeríti nyugdíjba a kormány, hogy közben stratégiai célja, hogy minél többen dolgozzanak. Sólyom László bírálta a közoktatási reform több vitatott pontját is, az iskolaigazgatók központi kinevezésétől egészen addig, hogy a jövőben csak az iskolaépületeket működtethetik majd az önkormányzatok - olvasható az origo.hu-n.

A híroldal tudósítása szerint az aszófői falunapon 'az alkotmányos kultúra hanyatlása és a kormányzati központosítás egyetlen megmaradt ellensúlyának az önkormányzatokat, illetve helyi közösségeket nevezte a volt államfő, zárszóként pedig e szerep megőrzésére, küzdelemre bíztatta a falunapon összegyűlteket'.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 02. 07:58, péntek | Belföld

A veszprémi helyi közlekedésben áll forgalomba Magyarország első elektromos csuklós autóbusza

A veszprémi helyi közlekedésben áll forgalomba Magyarország első elektromos csuklós autóbusza, a V-Busz Kft. három elektromos járművel zöldíti a város közösségi közlekedését.

2024. Augusztus 02. 07:55, péntek | Belföld

Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal

Hétvégén meleg idő várható, de több helyen kialakulhat zápor, zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. Augusztus 02. 07:46, péntek | Belföld

Dömötör Csaba: évi 60-80 milliárd forintot hozhat az országnak a reptér

A becslések szerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a jövőben évente akár 60-80 milliárd forintot hozhat az országnak - írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.

2024. Augusztus 01. 07:50, csütörtök | Belföld

OKF: ma indulnak a magyar tűzoltók Észak-Macedóniába

Csütörtök reggel indulnak azok a magyar tűzoltók Észak-Macedóniába, akik segítenek az erdőtüzek megfékezésében.