Hírek
2024. Január 10. 08:00, szerda |
Helyi
Forrás: IDŐKÉP
Sok napsütés, reggel kemény fagy!
![Sok napsütés, reggel kemény fagy!](/external/image_cache/8/7/b/87bcdf8e6f9081c57d7f0567b267a262.jpg)
Országszerte derült, napos, száraz időre készülhetünk.
Szerdán Hajnalban délen néhol párássá válhat a levegő, kevés ködfolttal is találkozhatunk. A légmozgás nem lesz jelentős. Hajnalban erős fagyokra kell számítani, az északi völgyekben néhol -15 fok is lehet. Kora délutánra -1 és +4 fok közé melegszik a levegő.
Csütörtökön derült lesz a délelőtt, majd délután észak felől megnövekszik a felhőzet, és északkeleten, keleten helyenként hószállingózás is előfordulhat. A nyugatias szél az ország középső harmadán napközben többfelé megélénkülhet. Reggel ismét erős fagyokra kell számítnai, kora délután pedig 0, +4 fokot mérhetünk.
Pénteken egy hidegfront érkezhet feltámadó északi-északnyugati széllel. Csak néhol fordulhat elő jelentéktelen hózápor. Fagyos lesz a reggel, napközben pedig -1 és +4 fok között alakulhat a legmagasabb hőmérséklet.
Hétvégén kisebb enyhülés jön, a legmagasabb nappali hőmérséklet +1 és +7 fok között alakul majd. A hajnalok azonban továbbra is fagyosak lesznek. Szombaton várható több napsütés, Vasárnap több felhő lehet az égen, de számottevő csapadék nem valószínű. Feltámad a nyugatira-délnyugatira forduló szél.
Hideg, száraz idő
Szerdán országszerte száraz, napos téli idő várható, havazni sehol sem fog.
Orvosmeteorológia
Szerdán nem várható fronthatás, de a hideg lesz, reggel erős fagyokra kell számítani.
Emiatt sajoghatnak végtagjaink, felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok.
A hideg, száraz időben könnyen kiszáradhatnak nyálkahártáyink, nagy lesz a megfázás kockázata.
A sok napsütés viszont jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre.
Öltözzünk melegen, sapka, sél, kesztyű viselése is ajánlott.
Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket, és ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!
Közlekedésmeteorológia
Szerdán nem várható közlekedést veszélyeztető időjárási jelenség, a napos időben érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
A fagyos reggel miatt indulás előtt érdemes több időt fordítani járművünkre.
Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 20. 11:29, szombat | Helyi
Móra Ferenc
1879. július 19.-én Kiskunfélegyházán született Móra Ferenc, a magyar ifjúsági irodalom talán legkiemelkedőbb alkotója, a Horthy-korszak ellenzéki sajtójának egyik legtehetségesebb publicistája.
2024. Július 20. 11:21, szombat | Helyi
Neil Armstrong és az amerikai Apollo-program
1969. július 20-án Neil Armstrong az amerikai Apollo-program keretében Edwin „Buzz” Aldrinnal együtt elsőként lépett a Holdra.
2024. Július 20. 09:00, szombat | Helyi
A 37. muzsikustábort rendezik meg Balassagyarmaton.
A 37. \"Zene határok nélkül\" elnevezésű nemzetközi muzsikustábort rendezik meg a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton szombattól július végéig.
2024. Július 20. 08:37, szombat | Helyi
Párizs 2024 - Ferenc pápa: az olimpiai játékok a békét, nem a háborút hirdetik.
Az olimpiai játékok természetüknél fogva a békéről, nem a háborúról szólnak hangoztatta Ferenc pápa Laurent Ulrich párizsi érseknek címzett és pénteken közzétett levelében.