Hírek
2013. Július 04. 08:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd
Sikeres volt a bűn- és balesetmegelőzési napközis tábor
![Sikeres volt a bűn- és balesetmegelőzési napközis tábor](/external/image_cache/c/1/1/c11f9e61f853ffcddc4ec2a3330dc3a6.jpg)
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűn- és balesetmegelőzési tábort
szervezett általános iskolások részére.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya és Bűnmegelőzési Alosztálya közösen az iskolai nyári szünet idejére bűn-és balesetmegelőzési napközis táborokat szervez a főkapitányság munkatársainak általános iskolás gyermekei részére.
Az első tábort 2013. június 24. és 28. között tartották meg az iskolásoknak, melynek ideje alatt a gyerekek felügyeletét bűn-és balesetmegelőzési szakemberek látták el, akik különböző kulturális és szabadidős programokat szerveztek a gyerekeknek.
Az iskolások rendőrségi kutyás és bűnügyi technikai bemutatókon vehettek részt, valamint megnézhették a rendőrök szolgálati járműveit. Ellátogattak a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz, hogy betekintést nyerjenek a tűzoltók mindennapjaiba, majd Hollókőre kirándultak, ahol megcsodálhatták a várat és az Ófalut.
A tábor ideje alatt a gyermekek figyelmét bűn- és balesetmegelőzési foglalkozásokon hívták fel a veszélyhelyzetek felismerésére, azok kezelésére, valamint konfliktuskezelési tréningeket tartottak részükre. A kicsik kerékpáros ügyességi versenyen, csapatversenyeken és labdarúgásban mérhették össze tudásukat és kipróbálhatták a motor szimulátort.
A tábor végén sok gyerek úgy nyilatkozott, hogy ha felnő, rendőr szeretne lenni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 21. 08:50, vasárnap | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.
2024. Július 21. 08:39, vasárnap | Helyi
Pollenhelyzet - Hamarosan kezdődik a parlagfűszezon!!!
A parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan július utolsó hétvégéjén több helyen is elérheti a tüneteket okozó szintet, az allergiás tünetek erősségének mérséklése érdekében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Közpo
2024. Július 21. 08:26, vasárnap | Helyi
Mérséklődik, de marad a hőségriasztás!!!
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján.
2024. Július 21. 08:15, vasárnap | Helyi
Meleg idő, helyenként zápor, zivatar.
Reggel még keleten, délkeleten eshet, majd napközben sok napsütés várható.