Hírek
2013. November 21. 13:18, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Rg világkupa - Csaknem 300 versenyző érkezik Debrecenbe
![Rg világkupa - Csaknem 300 versenyző érkezik Debrecenbe](/external/image_cache/7/e/8/7e8ff154d724b74654dd19c3b2165ffb.jpg)
A ritmikus gimnasztika világkupa jövő márciusi debreceni nyitóversenyére eddig 28 ország mintegy 290 versenyzője jelentkezett, az előkészületek is megfelelően haladnak - közölték a rendezők csütörtökön sajtótájékoztatón.
Korom Norbert, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnöke bejelentette azt is, hogy 2017-ig minden évben szeretnék, ha a vk-sorozat egyik állomása a debreceni Főnix Csarnok lenne és erre kandidálni is fognak. A szövetség vezetője szerint a ritmikus gimnasztikában az 1988-as szöuli olimpián elért hatodik hely volt a magyar csúcs Sinkó Andrea révén, erre a szintre szeretnének visszakapaszkodni a nemzetközi porondon.
A világkupával együtt nemzetközi felnőtt és junior versenyt is rendeznek.
Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum ügyvezetője biztosította a versenyzőket és sportvezetőket arról, hogy az előkészületek megfelelően haladnak, minden adott ahhoz, hogy újabb színvonalas világversenyt láthassanak a Főnix Csarnokban. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere azt közölte, hogy a városmarketing része a nemzetközi sportversenyek debreceni megrendezése évente több alkalommal, de az is céljuk, hogy az egyes sportágak gyökeret verjenek a városban tanuló összesen 70 ezer diák között. Deutsch Tamás, a verseny társszervezője, az MTK elnöke ehhez kapcsolódva azt mondta: modellértékű a Debrecenben kialakított verseny- és tömegsport-fejlesztési, illetve sportlétesítmény-fejlesztési stratégia. Szerinte ennek a másfél évtizedes, tudatos munkának a gyümölcse például Risztov Éva olimpiai aranyérme és a DVSC futballcsapatának hat bajnoki címe is. Szerinte bár a ritmikus gimnasztikában Magyarország nincs a világ élvonalában, de annak nemzetközi fejlődési ütemével lépést kell tartani. A világkupa 2010 után tér vissza Debrecenbe és Magyarországra. A magyar válogatottból Vass Dóra, Böröcz Bianka és Kécza Daniella egyéniben indul, míg az együttes kéziszer-csapatba Boldizsár Blanka, Horváth Csinszka, Kiss Barbara, Kun Zsuzsanna, Raub Nóra és Tóth Sarolta kapott meghívót.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 08:19, kedd | Sport
Az MLSZ szerint közel 80 százalékkal csökkentek a súlyos játékvezetői hibák az NB1-ben
Hanacsek Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) játékvezetői bizottságának elnöke szerint közel nyolcvan százalékkal csökkent a súlyos bírói hibák száma az OTP Bank Ligában.
2024. Július 23. 08:15, kedd | Sport
Konferencia-liga - Meccs nélkül jutott tovább a Puskás Akadémia
A Puskás Akadémia FC mérkőzés nélkül jutott tovább a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójából, mert ellenfelét, az ukrán SC Dnyipro-1 csapatát kizárta az európai szövetség (UEFA).
2024. Július 23. 08:12, kedd | Sport
A Ferencváros új edzője energikus futballt vár
Pascal Jansen vezetőedző energikus futballt vár kedden a Ferencváros labdarúgócsapatától a The New Saints elleni Bajnokok Ligája-selejtezőben.