Hírek
2013. Augusztus 16. 13:30, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd
Papp Ildikó újabb sikere
![Papp Ildikó újabb sikere](/external/image_cache/d/5/b/d5b186f615506ad08ffd6ac71da75838.jpg)
Nagy érdeklődés mellett rendezte meg a Magyar Sí Szövetség megbízásából a Nord Sport KSE Galyatetőn az országos nyári biatlon bajnokságot, mely egyben a száz éves szövetség jubileumi rendezvénye is volt.
Olyan eseménye volt ez a magyar biatlonsportnak, amire már sok-sok éve nem volt példa. A több mint hetven induló (akiket számos érdeklődő kísért) koordinálásában szép sikert ért el a tarjáni rendezőgárda. A hazai teljes mezőny mellett a szlovákiai Predajnáról, Brezából, Revúcáról és Levicéről is népes csapat érkezett. Igazi nemzetközi versenyhangulatot érezhettek a jelenlévők, mint a régi időkben. A szenior és a nyílt versenyen valamint a bírói, közreműködői gárdában a rég-, és közelmúlt salgótarjáni egyéniségeit is ott találhattuk, így a gulyás mellett egy kis nosztalgiázásra is volt alkalom. Régi élmények, arcok elevenedtek fel, és örömmel ölelték meg újra egymást a régi ismerősök. A teljes bírói és közreműködői gárda önként és díjmentesen vállalta a hatalmas munkát. A jelenlévők véleménye és a visszajelzések alapján megállapíthatjuk, hogy rangos bajnokságot rendeztek a nógrádiak.
Természetesen a rendező klub versenyzői is indultak a nyári felkészülés egyik legjelentősebb állomásán, és több remek eredményt is elértek – a nógrádi területen elhelyezkedő – biatlon centrumban..Közülük a téli olimpiát megcélzó Papp Ildikó aranyéremnek örülhetett, sífutó létére nagyszerűen lőtt, köszönhetően korábbi felkészülésének.
Forrás: nogradsport.wordpress.com
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 21. 08:50, vasárnap | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.
2024. Július 21. 08:39, vasárnap | Helyi
Pollenhelyzet - Hamarosan kezdődik a parlagfűszezon!!!
A parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan július utolsó hétvégéjén több helyen is elérheti a tüneteket okozó szintet, az allergiás tünetek erősségének mérséklése érdekében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Közpo
2024. Július 21. 08:26, vasárnap | Helyi
Mérséklődik, de marad a hőségriasztás!!!
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján.
2024. Július 21. 08:15, vasárnap | Helyi
Meleg idő, helyenként zápor, zivatar.
Reggel még keleten, délkeleten eshet, majd napközben sok napsütés várható.