Hírek
2023. Június 24. 06:00, szombat |
Helyi
Forrás: Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház
Pályaorientációs tábor diákjai látogattak el a Skill-laborba.
![Pályaorientációs tábor diákjai látogattak el a Skill-laborba.](/external/image_cache/f/d/b/fdbf3babb72300ce44fc3e8e901a48f3.jpg)
A Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara tíz éve szervez a nyári szünetben egyhetes pályaorientációs táborokat, ahol a felsős tanulók betekintést nyernek különböző szakmákba, üzemekbe, tanműhelyekbe, intézményekbe látogatnak
Az idén 16 fő 5-7. osztályos tanuló vehet részt a programokon. A gyermekek a salgótarjáni és környékbeli iskolákból érkeztek, és a hét folyamán színes programokon vesznek részt. Az idén az asztalos szakmával ismerkednek, egy madáretető készítése során, a Viessmann üzemébe, a Knaus-Tabbert lakókocsi-gyárába, a környezetvédelem fontosságát kiemelve a VGÜ hulladék lerakójába látogatnak el. Június 21-én egészségügyi és szociális szakmák köré szerveződött, a Semmelweis Egyetem Kanizsai Dorottya Többcélú Szakképző Intézményében kezdődött a program, majd a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház Skill-laborjában bővíthették ismereteiket és az intézményről is hallhattak információkat. Az általános iskolás gyermekeknek ezt a pályaorientációs alkalmat úgy építették fel, hogy elsőként a MESZK által kiadott kampányfilmet nézték meg a Skill-labor előadótermében. Majd ezt követően a film egy kiragadott aspektusát jelenítették meg a gyermekek előtt a Skill-labor demonstrációs termében, egy szituációs játék keretein belül, ahol a különböző szerepekben segítőként közreműködhettek a betegellátásban. Szőllős-Banga Ildikó diplomás ápoló instruktor kihangsúlyozta fontos hogy minél fiatalabb korosztályok számára tegyék elérhetővé a biztonságos kereteken belüli pozitív élményszerzés lehetőségét, amire az országos hálózatban kiépített Skill-laborok kiváló lehetőséget biztosítanak. A tapasztalat azt mutatja, hogy már az általános iskola 3.-4. osztályos tanulói is igen fogékonyak és érzékenyek az egészségüggyel kapcsolatos szituációs feladatok végrehajtására. Erre alapozva az újraélesztésre helyeztük a hangsúlyt és az intézményi kereteken belüli beteg monitorizálásra. A kampányfilm mottója szerint: „ Ha egy embert megmentesz hős vagy, ha ezret, ápoló”. A menedzsment részéről Dr. Kadlótné Klement Szilvia ápolási igazgató elmondta, hogy huszonegy osztályon hétszáz beteg elhelyezésére van lehetőség az intézményben. Az ismertetőben kiemelte a közelmúltban átadott onkológiai központot, bemutatta az rendelőintézet épületét, a gazdasági és kiszolgáló tevékenységeket. A gyógytornászok munkájába Füleki Andrea diplomás gyógytornász engedett betekintést. A séta végén az ápolási igazgató válaszolt a fiatalok kérdéseire. -gyp-
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 13:00, kedd | Helyi
Hurrá, nyaralunk!
Tombol a nyár. A vakáció a gyerekeknek még javában tart, sőt, sokan még csak most készülnek a családdal vagy a barátokkal tervezett utazásra. Annak érdekében, hogy a nyaralás egy életre szóló élmény maradjon, kérjük, fogadják meg ta
2024. Július 23. 11:40, kedd | Helyi
Állatkínzás miatt emeltek vádat egy rétsági gazda ellen.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 78 éves férfi ellen, aki 40 lovat tartott méltatlan körülmények között, több állat el is pusztult - közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség
2024. Július 23. 11:00, kedd | Helyi
Tusványos - Ma kezdődik a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.
\"Jobb pályán\" mottóval kedden kezdődik az erdélyi Tusnádfürdőn a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor - közismertebb nevén Tusványos.
2024. Július 23. 08:48, kedd | Helyi
Népegészségügyi központ: javasolt a szamárköhögés elleni emlékeztető oltás a várandósoknak.
A magyar védőoltási rendszernek köszönhetően nincs szamárköhögés-járvány, a betegség szórványosan fordul elő, de a várandósoknak javasolt a szamárköhögés elleni emlékeztető oltás.