Teflon
1938-ban a DuPont cég vegyészei Roy J. Plunkett vezetésével egy új freon gázt igyekeztek kifejleszteni, amelyet hűtőszekrényekben használtak volna, ám a kísérletekbe hiba csúszott.

A tesztekhez használt egyik üveg felnyitása után Plunkett a gáz helyett egy fehér, viasszerű anyagot talált, amely rendkívül sima, tapadásmentes és kémiailag stabil volt. Mint kiderült, a magas nyomáson az üveg belsejét borító vas katalizátorként hatott a gázra, amelyből így polimerizált tetraklór-etilén (avagy politetrafluoretilén) képződött, ezt az anyagot pedig a DuPont cég később Teflon márkanéven védette le.

Az anyagot előbb ipari eljárásokban kezdték használni az 1940-es évek közepétől, az 1960-as évektől pedig a tapadásmentes edények révén vált széles körben is ismertté.

Mikrohullámú sütő
Percy Spencer Tracy amerikai mérnök 1945-ben éppen a Raytheon vállalatnak végzett radarkísérleteket, amikor észrevette, hogy a zsebében lévő Mr. Goodbar csokoládé megolvadt, miközben a magnetron közelében dolgozott.

A magnetron egy olyan eszköz, amely mikrohullámú sugárzást bocsát ki, és a radarrendszerekben használták. Spencer kíváncsiságból elkezdett más ételekkel is kísérletezni, ennek nyomán pedig rájött, hogy a nagy energiájú mikrohullámok alkalmasak arra, hogy gyorsan felmelegítsék az ételt.

E felismerés nyomán a Raytheon 1947-ben piacra dobta az első kereskedelmi mikrohullámú sütőt, amely még nagy és drága volt, de a technológia az évek során kompaktabb és széles körben elérhetővé vált. És hogy mi volt az első étel, amit Tracy megmikrózott? Igen, természetesen pattogatott kukorica.

Röntgensugárzás
Wilhelm Conrad Röntgen 1895. november 8-án éppen katódsugaras csövekkel kísérletezett, amikor észrevette, hogy a csőből kilépő sugárzás képes megvilágítani a fényérzékeny lemezeket.

A német fizikusnak ez felkeltette az érdeklődését és elkezdte vizsgálni a jelenség okát, rövidesen pedig rájött, hogy az által X-nek nevezett sugarak képesek áthatolni a lágy szöveteken, a csontokon viszont nem, így lehetővé teszik a test belső struktúrájának vizsgálatát.

Röntgen 1896-ben tárta a nyilvánosság elé a forradalmi módszert, amely alapjaiban változtatta meg az orvosi diagnosztikát, felfedezőjét pedig 1901-ben Nobel-díjjal tüntették ki.

Penicillin
Bár a penicillium notatum penészgomba baktériumölő hatására már korábban felfigyeltek, a penicillin felfedezését Alexander Fleming nevéhez szokás kötni, aki teljesen véletlenül bukkant rá a gomba ezen tulajdonságára.

A skót mikrobiológus 1928-ban két hét szabadságra ment, a londoni laboratóriumát pedig úgy hagyta maga mögött, hogy előtte nem takarított ki, így mire visszatért, a petricsészékben penészgomba kezdett növekedni. Fleming megfigyelte, hogy az egyik csészében a staphylococcus baktériumok elhaltak a penész körül, így arra a következtetésre jutott, hogy a gomba olyan anyagot termel, ami hatékony lehet a baktériumok ellen.

Bár Fleming megkezdte a molekula izolálását, de a munkát soha nem fejezte be, a penicillium jótékony hatásáról készült tanulmánya pedig jó ideig elkerülte az orvostársadalom figyelmét. Az 1930-as évek végén aztán Howard Florey, Ernst Boris Chain és kollégái felvették a fonalat: sikeresen izolálták a molekulát és megkezdték a penicillinnel való kísérleteket, amelyek végül elvezettek az első széles spektrumú antibiotikum kifejlesztéséhez.

Bár pontos számadatok nem állnak rendelkezésre, de különböző források 200 millió és félmilliárd közé teszik azoknak a haláleseteknek a számát, amit a penicillinnek köszönhetően sikerült megelőzni.

Beültethető szívritmus-szabályozó
Bár szívritmus-szabályozók már a 20. század első felében is léteztek, az első emberi testbe beültethető pacemaker kifejlesztésében a véletlen is komoly szerepet játszott.

Wilson Greatbatch 1956-ban éppen egy oszcilloszkópot épített, amelynek a funkciója annyi lett volna, hogy regisztrálja a páciens szívritmusát, ám tévedésből rossz ellenállást rakott az áramkörbe, így pedig egy olyan eszközt kapott, amely az emberi szívritmus ütemével megegyező, egyenletes elektromos impulzusokat bocsátott ki magából.

Greatbatch gyorsan felismerte, hogy egy ilyen eszköz a közvetlenül a szívbe vezetett elektródák segítségével képes lehet folyamatosan és megbízhatóan fenntartani a szívritmust, így az eszközt elkezdte állatokon tesztelni, 1960-ra pedig sikerült kifejlesztenie egy olyan pacemakert, ami már emberekbe is biztonságosan beültethető volt.

Bár az első beültethető pacemaker technikailag nem az ő nevéhez kötődik, hiszen azzal két évvel megelőzte őt Ake Senning svéd sebész és Rune Elmqvist mérnök, ám Greatbatch találmányát széles körben az egyik legfontosabb mérföldkőnek tartják a ma használt pacemakerek kifejlesztésének a történetében.

_ _ _ _ _

InfoNógrád - Szeretettel várunk!

KÖZÉLETI, KÖZÉRZETI, KULTURÁLIS ÉS HÍRMAGAZIN - Salgótarján és Nógrád vármegye. Hírek, zavaró reklámok nélkül 😃
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hírek és események, kultúra és szórakozás, sport és autós mellékletek:

CSOPORT:
https://www.facebook.com/groups/infonograd