Hírek
2013. Augusztus 29. 13:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd
Nyárbúcsúztató nap Salgótarjánban
![Nyárbúcsúztató nap Salgótarjánban](/external/image_cache/3/f/7/3f740749eecae6e0115803568d9973c0.jpg)
Nyárbúcsúztató napot rendezett a megyei gyermekvédelmi központ a hét elején Salgótarjánban, a strand területén.
A már hagyományosnak számító rendezvényen több mint kétszáz lakásotthonokban és gyermekotthonokban lakó, illetve nevelőszülőknél élő gyermek vett részt, kísérőikkel együtt. A fiatalok Szátokról, Tarról, Bátonyterenyéről, Mátraszeléről, Ságújfaluról, Balassagyarmatról és Salgótarjánból érkeztek, a programban délelőtt játékos vízi versenyek és sportversenyek, délután pedig többek között karaoke verseny, vagy éppen kézműves foglalkozás szerepelt. A rendezvényre Salgótarjánba látogatott Helmut Hoffmann, a frankfurti repülőtér biztonsági szolgálatának vezetője is, aki már évek óta a nógrádi hátrányos helyzetű fiatalok egyik kiemelkedő támogatója.
Forrás: radiofocus.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 22. 17:12, hétfő | Helyi
A legszerencsésebb repülőgépbaleset
41 éve,1983. 07. 23-án történt, a legszerencsésebbnek tartott repülőgépbaleset. Egy nagy utasszállító gép kényszerleszállást hajtott végre egy nézőkkel zsúfolt autóverseny helyszínén.
2024. Július 22. 11:00, hétfő | Helyi
Szombaton kezdődik a Zenthe Nyár Salgótarjánban.
Tíz előadással, köztük vígjátékokkal, zenés darabokkal és koncertekkel várja a közönséget a Zenthe Nyár elnevezésű szabadtéri színházi fesztivál július 27. és augusztus 17. között Salgótarján főterén.
2024. Július 22. 08:15, hétfő | Helyi
Visszatér a meleg nyári idő.
Sok napsütés várható, a gomolyfelhőkből elszórtan nyugaton és helyenként a Duna-Tisza közén fordulhat elő zápor, zivatar.
2024. Július 22. 06:12, hétfő | Helyi
Móra Ferenc
Móra Ferenc könyveit jó olvasni: az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az olvasó szívébe zárja az írót.