Hírek
2014. Április 20. 11:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: infonograd
Nógrád megyében is elindult az Élelmiszerlavina program
![Nógrád megyében is elindult az Élelmiszerlavina program](/external/image_cache/6/3/d/63d84c94a960e5f162c780b3cd6ee8ce.jpg)
Ötödik alkalommal indult el a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programja.
A jótékonysági kezdeményezés révén idén 37 ön-kormányzat és civil szervezet kapott több millió forint értékű vetőmagot, ame-lyeket összesen 67 hektárnyi termőföldbe vetnek el ezekben a napokban. Nógrád megyéből a Bakó-Biofalu a Családért Közhasznú Nonprofit Kft. és Karancsalja község Önkormányzata is sikeresen pályázott.
Történetének legtöbb résztvevőjével indult el a napokban az Élelmiszerlavina, idén 37 önkormányzatot és civil szervezetet támogatunk, így minden eddiginél szélesebb körben valósul meg a jótékonysági program, hangsúlyozta Cseh Balázs. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke elmondta: az Élelmiszerlavina program lényege, hogy a Syngenta által felajánlott több millió forint értékű vetőmagból a résztvevők helyben burgonyát, zöldborsót, csemegekukoricát, karfiolt, vöröshagymát, fejeskáposztát, paprikát termel-nek, majd ezt odaadják a környéken élő hátrányos helyzetűeknek, időseknek, rászoru-lóknak, fogyatékkal élőknek, szociális intézményeknek.
A program különlegessége, hogy a támogatottak szakmai felügyelettel saját maguk ter-melnek, mondta Czigány Tibor, a Syngenta Kft. ügyvezető igazgatója. Így azt is megta-nulják, hogy később a saját kertjüket hogyan hasznosítsák, s ezáltal visszataláljanak a munka világába.
A Bakó-Biofalu a Családért Közhasznú Nonprofit Kft. Csesztvén hátrányos helyzetű csalá-dok bevonásával valósítja meg programját, akik burgonyát, csemegekukoricát, zöldborsót és vöröshagymát termesztenek. A program célja nemcsak a szegénységük élelemmel való segítéséért, hanem dolgozzanak, mozogjanak, idejüket hasznos dologgal töltsék, értéket teremtsenek és így csökkentsék depressziójukat, alacsony önbecsülésüket.
Az 1583 lelkes Karancsalján a tulajdonában lévő ingatlanon indított el a programot, a területek művelését a mezőgazdasági közmunkaprogram résztvevőivel oldják meg, szakmai felügyelettel. A megtermelt termékeket a nehéz anyagi körülmények között élő családok körében osztják ki, de jut majd belőle a helyi óvodába járó gyermekek közét-keztetésére is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 20. 11:21, szombat | Helyi
Neil Armstrong és az amerikai Apollo-program
1969. július 20-án Neil Armstrong az amerikai Apollo-program keretében Edwin „Buzz” Aldrinnal együtt elsőként lépett a Holdra.
2024. Július 20. 09:00, szombat | Helyi
A 37. muzsikustábort rendezik meg Balassagyarmaton.
A 37. \"Zene határok nélkül\" elnevezésű nemzetközi muzsikustábort rendezik meg a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton szombattól július végéig.
2024. Július 20. 08:37, szombat | Helyi
Párizs 2024 - Ferenc pápa: az olimpiai játékok a békét, nem a háborút hirdetik.
Az olimpiai játékok természetüknél fogva a békéről, nem a háborúról szólnak hangoztatta Ferenc pápa Laurent Ulrich párizsi érseknek címzett és pénteken közzétett levelében.
2024. Július 20. 08:25, szombat | Helyi
Együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz július 24-én este.
Együtt kel fel a Szaturnusz és a Hold a keleti horizonton, és együtt emelkednek egyre magasabbra; a jelenség szabad szemmel is látható lesz július 24-én este 10 óra után az égbolton.