Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2013. Szeptember 26. 12:00, csütörtök | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Nógrád megyébe is ellátogat a Söndörgő együttes

Nógrád megyébe is ellátogat a Söndörgő együttes

Hátrányos helyzetű térségekben élő diákokkal kívánja megismertetni a hangszeres muzsikát a Söndörgő együttes, amely az ősz során SchoolTúra címmel látogat el több megyébe.

Az autentikus délszláv népzenét játszó, a nemzetközi világzenei színtéren is elismert Söndörgő projektje az egyes iskolai állomásokon ingyenes koncertekkel és elméleti oktatással segíti a legszegényebb iskolák tanulóit.
A zenészek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében indították meg a "nyitott énekórák" hangulatát idéző koncertek sorát, amelyet az idei tanévben további öt megyében, sorrendben Borsodban, Hevesben, Nógrádban, Jász-Nagykun-Szolnokban és Hajdú-Biharban folytatnak.
A zenekar által működtetett Söndörgő Kulturális Egyesület által kigondolt iskolalátogatások célja, hogy azokkal a gyerekkel is megismertessék az élőzene varázsát, akiknek egyébként nincs lehetőségük koncertekre járni.
A délszláv zenei kultúrát elsősorban a tambura hangszercsaládon keresztül megszólaltató zenekar különböző zenei stílusokat és hangszereket ismertet meg a gyerekekkel, az előadásokat elméleti oktatással is segítik a képzett zenészek.
A szeptemberben indult oktatássorozat a tervek szerint három iskolai tanévet fog átölni, a projekt sikerének függvényében további, más műfajú zenekarok is csatlakozhatnak a kezdeményezéshez.
Az 1995-ben Szentendrén alakult Söndörgő - amely korábban is működött közre gyerekeknek szóló projektekben - a magyar világzenei színtér egyik legsikeresebb együttesének számít. Tagjai mintegy két évtizede kutatják és játsszák a Magyarországon élő délszlávok zenei kincseit, legutóbbi, 2011-ben megjelent albumukat (Lost Music of the Balkans) a nemzetközi kritika is kedvezően fogadta.
A zenekar a kétezres évek vége óta számít külföldön is ismertnek, sikereiknek köszönhetően megfordultak a londoni Queen Elizabeth Hall, a világzene legnagyobb eseményének számító WOMEX vagy az egyik legnagyobb európai fesztivál, a dániai Roskilde színpadán is.
A Söndörgő (Eredics Áron - tambura, derbuka, Eredics Benjamin - tambura, trombita, Eredics Dávid - tambura, kaval, klarinét, szaxofon, Eredics Salamon - tambura, furulya, harmonika, Buzás Attila - tambura) dolgozik a várhatóan jövő januárban megjelenő ötödik stúdiólemezén, és legközelebb a bécsi Wiener Stadthalléban ad koncertet.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 13:00, szerda | Helyi

Őrizetben a bolti tolvaj!

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

2024. Május 08. 12:00, szerda | Helyi

Magyar-Szlovák határmegbízotti értekezlet Nógrád vármegyében

Dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fogadta JUDr. Jozef Levčik ezredest, a Szlovák Köztársaság Besztercebánya Kerületi Határmegbízottját, valamint Ing. Peter Csejtey ezredest a

2024. Május 08. 08:50, szerda | Helyi

Útinform: forgalomkorlátozások lesznek a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny miatt.

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny miatt, amely szerdán 12.50 órakor Karcagról indul, és az első napon Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét érinti - közölte az Útinform.

2024. Május 08. 08:00, szerda | Helyi

Felszakadozik a felhőzet.

Kezdetben többfelé lehet eső, zápor, délen zivatarok is kialakulhatnak, majd a nap második felében egyre kisebb területre korlátozódik a csapadék.