Városlista
2025. február 10, hétfő - Elvira

Hírek

2023. Szeptember 28. 14:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem érte meg!

Nem érte meg!

Egy salgótarjáni kocsmában nézte ki idős áldozatát egy 30 éves férfi, majd zárás után követte és kirabolta a szépkorút.

A nyomozás adatai szerint a salgótarjáni lakos 2023. szeptember 26-án az esti órákban a Salgótarján-Zagyvapálfalva városrészben található italboltban tartózkodott, ahol felfigyelt egy 70 éves férfire. Az italozó zárását követően a sértettet a 30 éves elkövető követni kezdte, majd a Budapesti úton gyalogosan haladva, pár száz méter megtételét követően az idős és gyanútlan férfit utolérte, és annak vállán elhelyezett táskát egyszerűen leemelte, majd a zsákmányával szaladni kezdett. Futás közben észrevette, hogy a nyitott táskából kiesett a sértett pénztárcája, amelynek megszerzése az elsődleges célja volt, ezért visszafordult a tárcáért, amelyhez egyszerre érkezett a sértettel. A két férfi között dulakodás alakult ki a vállpántos táska birtoklásáért, amely során az elkövető földre rántotta az idős férfit, aki ennek következtében hámhorzsolásos sérüléseket szenvedett. A táskáért folytatott huzavonát az elkövető szakította félbe azzal, hogy korábbi zsákmányát hátrahagyva az időközben jogtalanul megszerzett pénztárcával menekülőre fogta. A terhelt nem örülhetett sokáig a szerzeményének. Egyrészt a tárca mindössze 1500 forint készpénzt és bank-, valamint pontgyűjtő kártyákat rejtett, másrészt őt a Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói egy nap alatt beazonosították, és lakásán a Cserhát Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves elkövetőt, majd őrizetbe vették. A férfi a cselekmény elkövetését beismerte.

A rablás bűntett alapesetben két évtől nyolc évig, minősített esetben akár öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Buda Gábor r. alezredes
sajtószóvívő

Ezek érdekelhetnek még

2025. Február 09. 20:33, vasárnap | Helyi

A VALENTIN NAP EREDETE

A Valentin-nap vagy Bálint-nap már világszerte a szerelmesek napja – de honnan ered ez a különleges nap? Milyen szokások élnek a különböző országokban február 14-ével kapcsolatban

2025. Február 06. 07:40, csütörtök | Helyi

77 éve alapították meg a Kossuth-díjat

1948. február 13-án alapította az Országgyűlés a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Kossuth-díjat az 1848-as forradalom centenáriuma alkalmából.

2025. Február 02. 18:16, vasárnap | Helyi

KIK AZOK A PALÓCOK?

Képzeld el, hogy valaki azt mondja neked, hogy él egy nép, mintegy 20 000 km2-es területen, kb 1-1,5 millió létszámmal.

2025. Január 31. 07:50, péntek | Helyi

Számos újfajta kockázatot rejt a mesterséges intelligencia egy tanulmány szerint

Az általános célú mesterséges intelligencia (MI) munkahelyek megszűnéséhez, a terrorcselekmények és ámokfutások számának megugrásához vezethet,