Hírek
2013. November 30. 05:00, szombat |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Nem álom az AIDS-mentes világ
![Nem álom az AIDS-mentes világ](/external/image_cache/e/9/0/e904f5b3961240db03e63e31483559ef.jpg)
Egy AIDS-mentes generáció távoli álomnak tűnt még néhány évvel ezelőtt, most azonban a cél kézzelfogható közelségbe került. Ha beteljesül, akkor minden gyermek úgy születik, hogy nem fertőzött HIV vírussal, és nem is kapja el a kórt 20 éves koráig. Az UNICEF december 5-ére várható jelentése először szolgál adatokkal a 2010 óta eltelt időszak eredményeiről az anya-gyermek transzmisszió és az AIDS-beteg gyermekek kezelése területén.
2005 és 2012 között több mint 850.000 szegény országban élő gyermek esetében sikerült megelőzni, hogy a HIV fertőzés az anyáról a gyermekre is átterjedjen. Ez azt is jelenti, hogy az elmúlt időszakban eddig soha nem látott mértékben - 2009 és 2012 között 35%-kal - csökkent a gyermekek között a megbetegedések száma. Ezzel együtt is a szegény országokban élő HIV fertőzött gyermekek közül csak minden harmadik jut hozzá a szükséges kezelésekhez.
Az UNICEF jelentése azt is kiemeli, hogy az elért eredmények alapvetően annak köszönhetőek, hogy az AIDS programok középpontjába a nőket állították. Ennek eredményeként egyrészt az anyáról gyermekre terjedést, másrészt a nők HIV fertőzéstől való védettségét sikerült hatékonyabban biztosítani.
A jelentés arról is tartalmaz adatot, hogy a 10-19 évesek korosztálya az egyetlen, amiben az AIDS-szel összefüggésbe hozható megbetegedések aránya emelkedést mutatott 2005 és 2012 között. Emiatt az UNICEF 2020-ig kiemelten kíván foglalkozni ezzel a korosztállyal.
A 2020-ig terjedő időszakban az UNICEF külön figyelmet fordít az AIDS elleni küzdelemre, és arra, hogy elérjék az első AIDS-mentes generáció célját. Ennek érdekében speciális prevenciós, megelőzési programokkal, valamint az egészségügy, oktatás területére összpontosuló többlet anyagi ráfordításokkal készül az UNICEF, amiről a december 5-én megjelenő jelentés részletesen is számot ad.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:53, csütörtök | Életmód
Kékszalag - Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. nagydíjra
Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki rajtjára
2024. Július 18. 07:46, csütörtök | Életmód
Már mintegy 2000 embernek nyújtott segítséget a vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata
Már csaknem 2000 embernek nyújtott segítséget a vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
2024. Július 17. 07:56, szerda | Életmód
Különleges fényművészeti installációk láthatók az INOTA Focus: RADIANCE fesztiválon
Neves magyar és nemzetközi alkotók fényművészeti installációival várják az érdeklődőket augusztus 30. és szeptember 1. között a Várpalota melletti inotai hőerőmű területén.
2024. Július 16. 08:07, kedd | Életmód
Kétezer foglyot kaszabolhattak le a mohácsi csatát követően a tömegsírok vizsgálata szerint
A mohácsi csata IV. tömegsírjánál idén nyáron megkezdett feltárás is igazolja, hogy mintegy kétezer letérdeltetett foglyot kaszaboltak le szablyával az ütközetet követően