Hírek
2012. Október 05. 10:01, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Múzeumi verseny magyar és szlovák iskolásoknak
Határokat átívelő múzeumpedagógiai program indult a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye és a szlovákiai Nagyszombati Egyetem együttműködésében Határtalan antikvitás elnevezéssel.
A közös vállalkozás egyik pillére A diadalív árnyéka című levelező pályázat, amelyet 5-7. és 8-10. osztályos tanulók számára írtak ki a 2012-13-as tanévben. A pályázat magyarországi régiója Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét érinti.
A csapatok a vetélkedő során feladatlapok kitöltésével vesznek részt a játékban, az utolsó feladat egy ókori diadalív-makett elkészítése lesz. A kitalált kerettörténet az interneten is követhető lesz. Az első három helyezést elért csapatot a Szépművészeti Múzeum látja vendégül.
A program célja, hogy az antik hagyomány és közös kulturális értékek megismerése révén elősegítsék a magyar és szlovák oktatási intézmények és múzeumok közötti együttműködést .
A Határtalan antikvitás programsorozat osztályfoglalkozások és családi hétvégék keretén belül is megszólítja a fiatalokat, a tanárok és múzeumpedagógusok részére pedig egész napos felkészítő workshopot tartanak. A program zárásaként 2013 júliusában ókori témájú nyári tábort rendeznek 60 magyar és szlovák diák részvételével.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 17. 20:30, szerda | Helyi
A cél: két évről két hónapra rövidíteni az egészségre iszonyúan kockázatos Mars-utazást
A NASA a következő évtizedben tervez űrhajósokat küldeni a Marsra. A jelenlegi technológiával az oda-vissza utazás évekig tart és ez, meg az elnyúló sugárdózis roppant megterhelésnek teszi ki az embert.
2024. Július 17. 17:55, szerda | Helyi
Tolnay Klári
110 éve, 1914-ben ezen a napon született Tolnay Klári – Tolnay Rozália, Rózsi néven. Gyerekkorában Mohorán egy nógrádi kis faluban éltek. Édesapja, Tolnay Lajos a Ganz-Mávag építészmérnökeként örökölte
2024. Július 17. 17:00, szerda | Helyi
A Hold és az Antares együttállása lesz látható szerda este az égbolton.
Szabad szemmel is látható lesz Hold és az Antares csillag együttállása szerda este tíz órától az égbolton - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2024. Július 17. 12:00, szerda | Helyi
Uzsgyi, eltoltam.....
Ezt mondta a bátonyterenyei rendőröknek az a 19 éves mátraverebélyi fiatal, aki egy üzlet előtt hagyott elektromos rollert lopott el.