azt a négyszáz holdas mohorai birtokot, ahol Tolnay Klári és bátyja, Gyuri nevelkedett. Tágas otthonukban élénk művészeti élet zajlott. Édesanyja zongorázott és énekelt, édesapja verset mondott.

„Akkor persze még nem volt se rádió, se televízió. De volt zongoránk és voltak hegedűink. Apám és bátyuskám hegedült, anyám és én zongoráztunk, énekeltünk. A nyolcszobás kúria volt a koncertterem.”

Kislányként apácának készült, de hamar elcsábította őt a színház. Vidékről Budapestre kerülve nem volt pénze a színiakadémiára, de kitartóan végigkilincselte a színházakat, és így került el 20 évesen a Vígszínházba egy meghallgatásra, ahol a palócos ízzel hadaró lányra felfigyelt Jób Dániel igazgató, és egyből szerződtette.
Ezzel párhuzamosan filmes karrierje is berobbant: vígszínházi tagsága kezdetén, 1934-ben szerepet kapott a Meseautóban. A válogatóra még Tolnay Roziként ment, ám itt rábeszélték az elegánsabb Klára névre. 1936-ban forgatta a Tisztelet a kivételnek című filmet, ahol a rendező – Ráthonyi Ákos – a forgatás végén megkérte a kezét. 1940-ben egy lányuk született, majd pár évvel később, a háború után elváltak.

A fiatal, pályakezdő Tolnay 1946-ig a Víg társulatának tagja maradt, és a 12 év alatt több mint 60 szerepet játszott el, köztük olyanokat is, mint a Francia szobalány vagy a Hattyú főszerepe. Egész későbbi pályáját meghatározta, hogy még együtt játszhatott a híres vígszínházi lírai naturalista stílust képviselő nagy színészekkel. A színészmesterséget a színház arculatát meghatározó igazgató-rendezőtől, Jób Dánieltől tanulta, példaképei többek között Varsányi Irén, Darvas Lili és Hegedűs Gyula voltak.

„Bajor Gizitől kaptam életem legfontosabb instrukcióját. A Kis Katalint játszottuk a Vígszínházban. Bajor bejött az öltözőbe. (Hogy jött be és hogy gratulált!) Amikor kettesben maradtunk, ezt mondta: „Tudod, én arról vagyok híres, hogy agyonmütyürkézek mindent, te meg arról, hogy a legegyszerűbb színésznő vagy. De vigyázz, mert az egyszerűséget csak egy lépés választja el a szürkeségtől. Ha előadásra készülsz, egy óráig fested magad. Vastagon meghúzod a szemöldöködet, kékre fested a szemhéjadat, miért hiszed, hogy a játékot, a szövegmondást nem kell felnagyítani, aláhúzni? Kell az egyszerűség, de a színpadon az más. Ha nem nagyítasz, nem színezel — a játék unalmas lesz.” Azóta valahányszor festem a szemem, ez jut az eszembe.“

1945 őszén a Vígszínház bemutatta Márai Sándor Varázs című darabját, amelyben a Tolnay Klári médiumot alakított. Márai sétákra és kávéházakba invitálta, Tolnaynak pedig imponált a nála tizennégy ével idősebb író intellektusa. Márai álnéven szerelmes verseket is írt Tolnaynak, de furcsa kapcsolatuk nem tartott sokáig. Tolnay időközben otthagyta a Víget, és 1946 tavaszán Várkonyi Művész Színházában próbálta Anouilh Euridikéjét, vele szemben Orpheusként pedig egy alig 21 éves magas, sovány szőke fiú állt: Darvas Iván.

A börtön vetett véget Darvas Iván és Tolnay Klári szerelmének

A harmadik próbán már fülig szerelmesek voltak egymásba. Tolnay ekkor 32 éves volt, Darvas 11 évvel fiatalabb. Nem sok jövőt jósoltak a kapcsolatnak, de házasságuk 13 évig tartott.
Két év Művész Színházi kitérő után Tolnay 1948-ban újra csatlakozott a Víg társulatához, amely abban az időszakban a bombatalálat miatt a nagymező utcai Rádius mozi épületében működött. A háború után újrainduló társulatban Liliom Julikáját játszotta.

48-49-ben egy évig Benkő Gyula és Somló István oldalán vezette is a Víget, majd 1950-ben, amikor államosították a színházakat, a Madách Színházba került Darvas Ivánnal együtt. 1994-ben még vendégként visszatért a Vígbe, a Pesti Színházba, hogy eljátssza Örkény Macskajátékában Gizát. A Mácsai Pál által rendezett előadásban partnerei Tábori Nóra, Börcsök Enikő, Venczel Vera, Szabó Sándor és Barta Mária voltak.

„Szemben egy „civillel”, aki nem tudom, hová teszi, hogyan használja fel azt a sok minden jót és rosszat, amit átél, én a színpadon kiélhettem, eljátszhattam felhalmozott élményeimet, érzéseimet, levezethettem feszültségeimet ... A sorsomban így semmit nem érzek feleslegesnek. Mindent adománynak tartok, mert így mindent feloldhattam-felmutathattam a művészet segítségével.“