Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2016. November 02. 09:09, szerda | Helyi
Forrás: MTI

Mindszenty-Pallavicini-emlékművet avattak fel Rétságon

Mindszenty-Pallavicini-emlékművet avattak fel Rétságon

Mindszenty József bíboros és az 1956 utáni megtorlás során kivégzett Pálinkás-Pallavicini Antal közös emlékművét, a világ első köztéri szárnyas oltárát avatták fel vasárnap a Nógrád megyei Rétságon.

A Honvédelmi Minisztérium képviseletében Kun Szabó István vezérőrnagy, az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztéséért felelős miniszteri biztos és Beer Miklós váci megyés püspök leplezte le az emlékművet, Babusa János szobrászművész alkotását.

Beer Miklós az ünnepségen szólt arról, hogy Mindszenty József olyan gyorsan változó társadalmi, politikai helyzettel találta szembe magát, amelyre lehetetlen felkészülni.

Az ő személye a bizonyítéka annak: a hit tesz bennünket képessé arra, hogy minden körülmények között hiteles és iránymutató legyen a szavunk, a magatartásunk, az életünk, Pallavicini Antal pedig az élete feláldozásával állt ki az igazságtalanul meghurcolt magyar főpap mellett - tette hozzá.

Hegedűs Ferenc (Fidesz-KDNP), Rétság város polgármestere felidézte, hogy az 1949 februárjában halálra ítélt Mindszenty József bíborost megromlott egészségi állapota miatt 1955 nyarán előbb a püspökszentlászlói püspöki nyaralóba, majd a Nógrádi megye Felsőpeténybe szállították, ahol novembertől kiszabadításáig, 1956. október 30-ig tartották házi őrizetben. Budapesti útját a rétsági laktanyában szolgáló Pálinkás-Pallavicini Antal szervezte, ő vezette a katonai kíséretet is. Az őrnagyot a forradalom bukása után, 1957 decemberében kivégezték.

A Rétság határában felállított szárnyas oltár csúcspontjában egy lélekharang látható, az oltár két oldalán a főpapot és a katonát az életnagyságúnál nagyobb méretűnél ábrázolja az alkotó.

Salamon György festőművész méltatásában azt mondta: ahogyan Mindszenty József nekilendül a lépésnek, tudható, hogy át fog menni a felsőpetényi kastély kapuján, amelyen túl a történelem várja. A kapu bal oldalán ablak készült, benne kereszttel, a jobb oldali ablak pedig tükör. A szobrász az őrnagyot feszes vigyázzállásban mutatja.

Az ünnepségen Pallavicini Borbála, a mártír lánya felidézte, hogy három és fél éves volt, amikor apját kivégezték, 14 éves koráig nem is beszéltek előtte az eseményekről, azt pedig a rendszerváltás után tudta meg a család, hogy hol van a - posztumusz ezredessé előléptetett - őrnagy sírja.

Elmondta azt is, hogy édesapját Nógrád megye önkormányzata 1997-ben díszpolgárrá választotta, Újbudán utcát neveztek el róla, Szűcs Béla Albert Erőt, egészséget, őrnagy elvtárs! címmel írt könyvet Pálinkás-Pallavicini Antalról.

Mint mondta, édesapja kivégzése előtt öt percet kapott, hogy elbúcsúzzon feleségétől, és ekkor az őrnagy azt kérte: "Mondd el gyerekeimnek, nem voltam becstelen."

A helyi '56-os emlékbizottság és az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége kezdeményezésére megvalósult, a Rétság határában látható emlékmű avatásán mintegy háromszázan vettek részt.

MTI Fotó: Marjai János

Címkék: emlékmű, Rétság

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.