Hírek
2024. Február 25. 08:30, vasárnap |
Helyi
Forrás: portfolio/web/zsuffa csaba
Melyik a legnagyobb autós nemzet?
2020-ban Amerikában 289 millió jármű volt használatban, ez a világ összes járművének mintegy 18 százalékát teszi ki. Logikusan az következhet ebből, hogy az amerikai a leginkább autókedvelő nemzet,
a vonatkozó adatok azonban mást mondanak - van egy ország, ami beelőzi ebben a tekintetben az Egyesült Államokat!
Melyik a legnagyobb autós nemzet?
A Nemzetközi Gépjárműgyártók Szervezete (OICA) szerint az Egyesült Államokban az 1960-as évek óta több mint kétszeresére nőtt a forgalomban lévő autók száma - de hogyan viszonyul mindez a többi országhoz? A lenti sávdiagram a legalább 1 millió lakosú országokat veszi figyelembe és azt mutatja meg, hogy hogyan alakul az ezer főre jutó járművek száma. Mint látható,
ÚJ-ZÉLAND VAN AZ ELSŐ HELYEN, AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKAT IS MEGELŐZVE.
Az autók többségét használtan importálják Japánból Új-Zélandra, köszönhetően az 1980-as évek deregulációs hullámának, valamint annak, hogy az ország a jobbkormányos autók egyik fő gyártója.
Már az 1920-as évek óta a személygépkocsi a legpreferáltabb közlekedési megoldás Új-Zéland kis lakossága számára, amely viszonylag nagy területen, zord terepviszonyok között él.
Az alacsony népsűrűségű városi területeken is a személygépkocsi a legkedveltebb közlekedési eszköz. A legnépesebb város Új-Zélandon Auckland, itt ráadásul a magas autótulajdonlási arány a tömegközlekedés egyik legalacsonyabb kihasználtsági arányával párosul a világon, ezen felül csak a főváros, Wellington rendelkezik kiterjedt elővárosi vasúthálózattal.
Az Egyesült Államok lett a második helyezett az 1000 főre jutó járművek tekintetében, az amerikai fogyasztók egyértelműen a teherautókat és a terepjárókat részesítik előnyben - a Ford F-1 sorozat 42 egymást követő évben volt a legkelendőbb jármű Amerikában.
Az európai kontinensen a magas finn autó-arány talán nem meglepő, a lengyel helyezés azonban szemet szúrhat első ránézésre; érdekességként elmondható, hogy míg Lengyelországban az egyik legmagasabb az egy főre jutó járművek száma a kontinensen, eközben itt az egyik legalacsonyabb az elektromos járművek aránya.
Míg a listavezető Norvégiában az összes autó több mint 10 százalékát teszik ki az EV-k, addig Lengyelországban mindössze 0,1 százalékát.
Az Európai Unióban átlagosan a személygépkocsik 0,8 százalékát teszik ki az elektromos járművek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 30. 11:50, csütörtök | Helyi
Veszélyes vándorút: volt, hogy megették a gólyát I.
Nagyon sok veszély leselkedik a vonuló madarakra. A ragadozók mellett az időjárás viszontagságai is sűrűn szedik az áldozatokat, különösen a fiatal, tapasztalatlan vándorok közül.
2025. Január 28. 17:20, kedd | Helyi
Városi vasút Salgótarjánban - bővül a salgótarjáni tömegközlekedés
Nemcsak a múltat, de a jövőt is rendezzük. Salgótarján új polgármestere javaslatára, a 81-es vasúti fővonal infrastrukturális felújításával,
2025. Január 23. 11:50, csütörtök | Helyi
Lengyel piac - Szeretné, ha Salgótarjánban ismét lenne?
Bár változtak az idők és már más néven hívnánk. Adj ötleteket! Te hogyan hívnád ezt az új piacot? Visszaemlékezésként Julianna Gyuriskáné posztját adjuk közre: Amikor még volt " lengyel piac" nálunk!...
2025. Január 21. 21:25, kedd | Helyi
Jelentkezés érettségi vizsgára (2024/2025. tanév május-júniusi vizsgaidőszak)
Diákok, figyelem! Így lehet érettségi vizsgára jelentkezni! Megkezdhető a jelentkezés a 2024/2025. tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak érettségi vizsgáira.