Hírek
2023. November 24. 11:54, péntek |
Helyi
Forrás: Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Mellékhelyiségben bujkálva fogták el!
![Mellékhelyiségben bujkálva fogták el!](/external/image_cache/4/7/e/47ebb176299fd6bda869250469237e45.jpg)
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett, valamint hétrendbeli lopás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 24 éves salgótarjáni lakos ellen.
A férfi november 23-án délelőtt Salgótarjánban, a Zöldfa úton beült ismerőse ott parkoló kocsijába, amelyben sofőr nem volt, csak utasok. A két fiatalkorút fenyegetve felszólította, hogy szálljanak ki, majd a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül a gyújtáskapcsolóban hagyott kulccsal beindította a gépkocsit, és autókázni indult. Több ismerőse felkeresését követően (egyiknek még a jogtalanul használt autót is felkínálta 50 ezer forintért) Salgótarjánban, a Csokonai úton egy szemből érkező járőrautóban ülő rendőrök észlelték az akkor már körözött gépkocsit, de amíg megfordultak, a férfi elszaladt, az autót hátrahagyva. A rendőrök által jól ismert férfit a lakóhelye közelében egy üres lakás mellékhelyiségében elbújva fogták el az egyenruhások, és állították elő a rendőrkapitányságra. A nyomozók a férfit a minősített jármű önkényes elvételén túlmenően gyanúsítják idén a vármegyeszékhelyen elkövetett hétrendbeli vagyon elleni bűncselekménnyel, ezért őt a nyomozó hatóság őrizetbe vette és indítványozta letartóztatását.
Buda Gábor r. alezredes
sajtószóvívő
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 21. 08:50, vasárnap | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.
2024. Július 21. 08:39, vasárnap | Helyi
Pollenhelyzet - Hamarosan kezdődik a parlagfűszezon!!!
A parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan július utolsó hétvégéjén több helyen is elérheti a tüneteket okozó szintet, az allergiás tünetek erősségének mérséklése érdekében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Közpo
2024. Július 21. 08:26, vasárnap | Helyi
Mérséklődik, de marad a hőségriasztás!!!
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján.
2024. Július 21. 08:15, vasárnap | Helyi
Meleg idő, helyenként zápor, zivatar.
Reggel még keleten, délkeleten eshet, majd napközben sok napsütés várható.