Városlista
2026. április 25, szombat - Márk

Hírek

2014. November 19. 15:00, szerda | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Megyénkben gyárthatják a csodazongorát

Megyénkben gyárthatják a csodazongorát

Egy új típusú hangversenyzongorát fejlesztett ki az elmúlt évek folyamán Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész.

A művész az MTI-nek elmondta: a várakozásainkat is felülmúló, egyedülálló formatervezésű, az eddigieknél gazdagabb hangképű, illetve hangzású "csodazongorát" januárban mutatják be a nagyközönségnek.
"Amióta csak koncertezem, azaz több mint húsz éve a zongora megújításán, tökéletesítésén töröm a fejem, ez egyfajta inspiráció, belső kényszer számomra. Úgy érzem, Liszt Ferenc vagy Beethoven sokkal gazdagabb hangzást képzeltek el, mint amelyre az akkori vagy akár a mai zongorák képesek. Ezért körülbelül tíz évvel ezelőtt, saját költségemen, a saját hangszereimen elkezdtem a mai zongora megújításával kísérletezni. A fejlesztés néhány éve olyan fázisba ért, hogy szükségessé vált egy cég megalapítása és külső források bevonása" - magyarázta Bogányi Gergely, utalva a 2012-ben létrehozott Zengafons Kft.-re.
Komoróczki István, a vállalat ügyvezető igazgatója elmondta, hogy 2013-ban a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen alakított konzorciummal 127 millió forint támogatást nyertek el az Új Széchenyi Terv keretében, ebből a pénzből indulhatott az új hangszer prototípusának fejlesztése. A fejlesztés 75 millió forintot meghaladó önrészének biztosításához a Magyar Nemzeti Banktól további 60 millió forint támogatásban részesültek a bank társadalmi felelősségvállalási programjának keretében - tette hozzá.
Bogányi Gergely kifejtette: az uniós és egyéb támogatás a laikusok számára talán soknak tűnik, de gondoljunk arra, hogy egy hasonló árkategóriájú és minőségű autó kifejlesztésére mennyi pénzre lenne szükség. Márpedig egy zongora sokkal érzékenyebb "műszer" egy gépkocsinál - mondta a művész.
Komoróczki István hangsúlyozta: a Zengafons Kft. magyar tulajdonban lévő cég, a zongora fejlesztését magyar szakemberek végezték, és a hazai és nemzetközi piacra szánt prémium kategóriás hangversenyzongorák gyártását is Magyarországon, a tervek szerint Nógrád megyében végeznék. (A cég szintén egy Nógrád megyei községbe, Szendehelyre van bejegyezve.) Elmondása szerint a prototípus elkészült, a gyártás 2015 folyamán indulhat be. Egy-egy hangszer több tízmillió forintba kerülne.
Az Index és a 444.hu hírportálokon a napokban megjelent cikkekre reagálva Bogányi Gergely úgy fogalmazott: "A projekt olyan kristálytiszta, mint a zongora hangja". Mint mondta, a prototípusnak valóban volt a Zeneakadémián egy zárt körű bemutatója számára fontos emberek, döntéshozók, politikusok részvételével, ami teljesen természetes egy ilyen jellegű és léptékű fejlesztés esetében.
A széles nyilvánosság januárban ismerheti meg a "csodazongorát", a hangszer technikai újdonságainak és gyártásának minden részletével együtt - tette hozzá.

Vissza a kezdőlapra

Címkék: csodazongora

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi

VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...

Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.