Hírek
2013. Május 27. 15:35, hétfő |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Megnyílt a 32. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat
![Megnyílt a 32. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat](/external/image_cache/b/f/f/bff3e231268e4d3e2b61d949460f88f1.jpg)
Több mint kétszáz festmény, grafika, szobor és térplasztika látható a szombaton megnyílt 32. Salgótarjáni Tavaszi Tárlaton.
A Dornyay Béla Múzeumban látható kiállításra az ország minden tájáról, sőt a határon túlról is érkeztek alkotások.
A kiállítást megnyitó Székyné Sztrémi Melinda salgótarjáni polgármester hangsúlyozta: városuk közönsége műértő és műpártoló, ezt bizonyítja a tárlat több mint három évtizedes története. Az itt élő alkotók közt pedig olyan művészek vannak, mint Földi Péter Munkácsy-, Kossuth- és Prima Primissima-díjas festőművész.
A polgármester bejelentette: ennek hatására úgy döntött a városvezetés, hogy a jövő hónapban műcsarnokként, képcsarnokként is működő városi galériát hoz létre a helyi alkotóművészek munkáinak bemutatására, és a művek értékesítésére.
A megnyitón az alkotók nevében megszólaló Kapócsy Judit festőművész úgy fogalmazott: a tavaszi tárlat kiemelkedő helyet foglal el a festők életében, egyrészt a tradíciói által, másrészt azért, mert a gazdasági recesszió miatt felértékelődtek a kiállítási lehetőségek.
K. Peák Ildikó művészettörténész, a tárlat rendezője az MTI-nek elmondta: idén közel négyszáz pályamű érkezett a tavaszi tárlatra. Főleg festményeket küldtek az alkotók, a grafikai anyag többségét ugyanis az ősszel megrendezendő Országos Rajz Triennáléra várják Salgótarjánba. Hozzátette: a szombaton nyílt kiállításon 202 alkotást mutatnak be, újdonság, hogy a korábbiaknál jóval több a plasztika. A 32. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat nagydíját idén Kalocsai Enikő, salgótarjáni festőművész kapta, a Magyar Művészeti Akadémia díját Földi Péter festőművész, az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját Székács Zoltán festőművész, a Magyar Festők Társaságának díját Várhelyi Éva festőművész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének díját pedig Székely Kati képzőművész nyerte el. Az idei tavaszi tárlat megnyitóján közreműködött a Salgótarjáni Kamarazenekar, szólót játszott hegedűn Tóth Tibor.
Az augusztus 31-ig látogatható tárlaton egy kamarakiállítás is nyílt, amelyen a pécsi Bükkösdi Kálmánnak, a tavalyi nagydíjasnak az alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 21. 08:50, vasárnap | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.
2024. Július 21. 08:39, vasárnap | Helyi
Pollenhelyzet - Hamarosan kezdődik a parlagfűszezon!!!
A parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan július utolsó hétvégéjén több helyen is elérheti a tüneteket okozó szintet, az allergiás tünetek erősségének mérséklése érdekében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Közpo
2024. Július 21. 08:26, vasárnap | Helyi
Mérséklődik, de marad a hőségriasztás!!!
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján.
2024. Július 21. 08:15, vasárnap | Helyi
Meleg idő, helyenként zápor, zivatar.
Reggel még keleten, délkeleten eshet, majd napközben sok napsütés várható.