Városlista
2024. augusztus 1, csütörtök - Boglárka

Hírek

2015. Február 21. 08:00, szombat | Helyi
Forrás: infonograd

Megkezdte működését a Palócföldi Médiaműhely

Megkezdte működését a Palócföldi Médiaműhely

Magyar és szlovák fiatalok kapcsolódtak be a programba.

A közösség diákjait Balassagyarmatról, Ipolyságról és Salgótarjánból válogatott középiskolások alkotják, akik a program nyitányaként médiapedagógusok és médiában dolgozó szakemberek segítségével három napon át járták palócföld szívét, a Cserhátot, élményeiket pedig naplószerűen tudósításokban és riportokban dolgozzák fel írott és elektronikus formában. A programja célja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok jobban megismerjék a szülőföldjük tágabb környezetét, és igényesen tudják annak eseményeit megfogalmazni saját maguk és mások számára. A program szervezői ugyanakkor az országhatárral elválasztott Palócföldön azt is küldetésünknek tartják, hogy határon átnyúlóan személyes kapcsolatokat építsenek ki a média iránt nyitott fiatalok és a határ innenső és túlsó oldalán működő médiaműhelyek között. A Palócföldi Médiaműhely első képzését a résztvevők Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban indították, ahol betekinthettek a sajtó mindennapjaiba.

Forrás: radiofocus.hu

Címkék: médiaműhely

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 31. 12:00, szerda | Helyi

Egy családi ház konyhája égett Salgótarjánban.

Tűz keletkezett egy családi házban kedd délután Salgótarjánban, a Karancs úton. A százhúsz négyzetméteres, kétszintes épület konyhájában keletkezett a tűz, a lángok az előszobát is érintették.

2024. Július 31. 11:21, szerda | Helyi

Balatoni Katalin: augusztus 1-jén megkezdődik a tankönyvek kiszállítása az iskolákba.

Augusztus 1-jén megkezdődik annak a 13 millió tankönyvnek a kiszállítása az iskolákba, amelyek a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) üllői raktárában várakoznak jelenleg.

2024. Július 31. 09:00, szerda | Helyi

Pollenhelyzet - Hamarosan kezdődik a parlagfűszezon!!!

A parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan július utolsó hétvégéjén több helyen is elérheti a tüneteket okozó szintet, az allergiás tünetek erősségének mérséklése érdekében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Közpo

2024. Július 31. 08:15, szerda | Helyi

Sok-sok napsütés.

Szinte mindenhol zavartalan napsütésben lesz részünk, csapadék sehol sem várható.