Hírek
2013. Július 26. 12:55, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd
Még egy lépés az ifjúság felé
![Még egy lépés az ifjúság felé](/external/image_cache/4/8/1/48125086900adbcd8bcbe2f0bada1979.jpg)
Több mint ötmillió forintos támogatással hoztak létre Szentén egy ifjúsági fejlesztőközpontot, amelyben a fiatalok környezet- és egészségtudatosságát, identitástudatát erősítik.
A „Még egy lépés az ifjúság felé" címmel beadott, és a LEADER program alapjaiból támogatott fejlesztést a napokban fejezték be a településen. A mostani pályázatot már több korábbi, szervesen összekapcsolható program is megelőzte Szentén. Többek között egy szintén LEADER-es forrásból megvalósult szálláshely kivitelezése, és fontos lépés volt egy ifjúsági mikrocentrum létrehozása is. Ez utóbbihoz még a Szociális Minisztérium pályázatán nyert támogatást a falu. Mindezek segítségével létrejött egy komplex közösségi tér, egy korszerű játszótérrel, könyvtárral, kézműves műhellyel, és internetes hozzáféréssel. A következő lépés egy szlovák-magyar határon átnyúló partnerség keretein belül kialakított program megvalósítása lesz, amelyben egy tanösvény-rendszert és bemutató teret alakítanak majd ki, ezzel is növelve a település vonzerejét.
Forrás: radiofocus.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 22. 08:15, hétfő | Helyi
Visszatér a meleg nyári idő.
Sok napsütés várható, a gomolyfelhőkből elszórtan nyugaton és helyenként a Duna-Tisza közén fordulhat elő zápor, zivatar.
2024. Július 22. 08:00, hétfő | Helyi
Tűzgyújtási tilalom!!!
A tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, továbbá az erdőterületen és a szabadban történő tűzgyújtás szabályai az alábbiakban olvashatóak.
2024. Július 22. 06:12, hétfő | Helyi
Móra Ferenc
Móra Ferenc könyveit jó olvasni: az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az olvasó szívébe zárja az írót.
2024. Július 21. 08:50, vasárnap | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.