Hírek
2025. Március 10. 13:00, hétfő |
Helyi
Forrás: KMKSZ/Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont/MTI
Elfogadhatatlan, ami Ukrajnában a kárpátaljai magyarsággal történik - Magyarellenes megnyilvánulások Ukrajnában

Kijózanító adatok mindazoknak, akik ezekben a napokban szélesebb körű ismetek híján aggódnak Ukrajna miatt. Most és itt visszatekintünk a közelmúltunkra.
Talán kevesebben vannak akik egészen pontosan tisztában vannak ennek a társadalmi méretű konfliktusnak valódi tartalmával. Mutatjuk a tényeket.
2014-ben 17 magyarellenes megnyilvánulás történt.
Ebből 4 konkrét akció volt, ahol tettlegességig fajultak az események! A legdurvább esetek 2014-ben:
2014.03.10. „Két ismeretlen elkövető gyúlékony folyadékkal leöntötte, majd felgyújtotta a vereckei honfoglalási emlékművet.”
2014.08.29. „Beregszászban, a Kerek-hegyen ismeretlenek meggyalázták a magyarok nemzeti lobogóját.” 2014.09.03. „A Központi Választási Bizottság Kárpátalján a törvényi előírásokkal ellentétben nem hozott létre magyar többségű választókerületet.
2015-ben 18 esetben számol be a sajtó magyarellenes eseményekről, köztük 6 tettlegességbe torkolló eseményt jegyeztek fel. A legdurvább esetek 2015-ben:
2015.04.20. „Az Ungvári járás számos magyarlakta településén fekete festékkel fújták le a falunévtáblák magyar feliratát. Több településről a magyar zászlót is elvitték.”
2015.08.21. „Ismeretlen tettesek megrongálták Petőfi Sándor ungvári szobrát, letörték a szoboralak kardját.
2016-ra a magyarellenes megnyilvánulások száma 31-re növekedett. 8 atrocitás történt a magyarok ellen. A legdurvább események 2016-ban:
2016. 03.13. „Kést a magyarok torkára!” a Karpatszka Szics, a Pravij Szektor, az Azov civil testület körülbelül 300 tagja tüntetett Ungvár utcáin. A szélsőséges ukrán nacionalista szervezetek aktivistái élesen magyarellenes, a magyar etnikum kipusztítására buzdító jelszavakat hangoztatva vonultak Ungváron. Az eset kapcsán nyomozást indítottak, de előállítás nem történt.
2016.10.03. A Koresspondent.net blogoldalán, majd a zakarpattya.net oldalán is megjelent ukrán nyelvű sajtóhír arról tájékoztatta az olvasókat, hogy a KMKSZ választmányi tagjai törvénytelen eszközökkel próbálták meg a 2016. október 2-án tartott magyarországi népszavazás eredményeit meghamisítani. A cikkben a KMKSZ választmányi tagjainak névsorát is közölték visszaélve személyes adataikkal.
2016.08.11. „Ismét megrongálták Petőfi Sándor szobrát Ungváron. Az ismeretlen elkövetők letörték a szoboralak kardját.” 2016.11.25. „Ungváron meggyalázták a holokauszt áldozatainak a magyar kormány támogatásával készült emlékművét.”
2017-ben a magyar kisebbség elleni események száma csaknem a háromszorosára növekedett az előző évekhez képest. 89 ilyen esetről tudósított a sajtó. Ebből 26 tettlegességig fajult. A legdurvább események 2017-ben:
2017.01.31. A Fekete Bizottság (Чорний Комітет) mozgalom aktivistái az ukrán fővárosban, a Kijevi Magyar Nagykövetség épülete előtt tüntettek: „Kiállunk Ukrajna ukránosítása mellett. A következő lépés Európa ukránosítása lesz.”
2017.03.15. Magyarellenes felvonulást tartott Ungváron a Karpatszka Szics. „Idegen, vésd az agyadba, itt ukrán a gazda!” – jelszót skandálták.
2017.04.05. Ismeretlen elkövetők április 5-én letépték és megrongálták a magyar zászlót a beregszászi hegyen felállított kereszt mellől.
2017.05.19. A helyi magyarság ellen irányuló provokatív táblák jelentek meg a Beregszászi és a Nagyszőlősi járások területén. Az egyes kijevi hírportálokon megjelent, majd kárpátaljai ukrán internetes orgánumok által átvett tudósítások arról szóltak, hogy a táblák kihelyezését a magyarok kezdeményezték, a magyarság szervezetek képviselőinek szájába pedig a kárpátaljai magyarság autonómiájával kapcsolatos, soha el nem hangzott nyilatkozatokat adtak.”
2017.06.20. Huszton vandálok zöld sebszárító tinktúrával öntötték le Kölcsey Ferenc várbéli emléktábláját. 2017.06.21. Egy ukrán köztévé magyar szeparatizmussal riogató riportot tett közzé, melyben a magyar kormány nyújtotta támogatásokat úgy állították be, mintha az ezzel befolyása alá vonná Kárpátalját.
2017.06.24. A lembergi Szvit Kiadó vezetése felszámolta az ungvári magyar tankönyvszerkesztőséget. 2017.08.21. A 112.ua nevű kereskedelmi hírcsatorna állítólagos magyar szeparatizmussal és a kettős állampolgárság veszélyeit taglaló összeállítást adott le.
2017.09.25. Zavart keltő, hamis szórólapokat osztottak több magyar településen a KMKSZ elnökének nevében.
2017.10.01. Elfogtak egy Cserkasszi megyei lakosokból álló bűnözői csoportot, amely a Vereckei-emlékmű felrobbantására készült Kárpátalján.”
2017.10.13. Az ukrán nyelvtörvény mellett foglaltak állást demonstrálók Kárpátalja magyar konzulátusai előtt. „Minden ukrán köteles elsajátítani az államnyelvet”– állt a tüntetők transzparensein.
2017.11.10. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola lejáratására az Ukrinform oldalán az intézményt szeparatistaképzőnek nevezik.
2017.11.11. „Nem! – a magyar sovinizmusra; Igen! – az ukrán–magyar nemzeti testvériségre” feliratú plakátot helyeztek el a Karpatszka Szics aktivistái Magyarország Ungvári Főkonzulátusa előtt.
2017.11.12. Ukrán nacionalisták magyarellenes felvonulást tartottak Beregszász utcáin, a hang és füstgránátokat dobáló maszkok mögé bújt tüntetők eltávolították a magyar nemzeti lobogót a polgármesteri hivatal épületéről.
2017.11.14. Megbecstelenítették Petőfi ungvári szobrát. Valaki vagy valakik egy koszos pulóvert húztak a forradalom költőjére.
2018 márciusáig 27 magyarellenes esetet regisztráltunk, köztük egy terrorakciót, melynek során ismeretlenek felrobbantották a KMKSZ központi székházát. A legdurvább események 2018-ban:
2018.02.02. „Ismeretlenek gyúlékony folyadékot tartalmazó palackot dobtak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség központi irodájának épületére Ungvár belvárosában.”
2018.02.27. Ismeretlen elkövetők felrobbantották a KMKSZ ungvári irodáját. A robbanás következtében az épület alsó szintje teljesen kiégett. Az esetet a kárpátaljai magyarság elleni támadásként értékelhetjük. A merénylet újabb ékes bizonyítékát adja annak, hogy az ukrán hatalom magyarellenes intézkedései bátorítóan hatnak az agresszív nacionalistákra, akik ezért egyre brutálisabb akciókra vállalkoznak. Kárpátalja történelmében először került sor egy olyan szándékos robbantásra, melynek célpontja a kárpátaljai magyar közösség érdekvédelmi szervezete volt.
2018 tavaszán 40 esetben számolt be a sajtó magyarellenes eseményekről. Ezekből 6 esetben a nyelvtörvény hatályon kívüli helyezéséről írtak. Valamint 1 tettlegességbe torkolló eseményt jegyeztek fel. A legdurvább események 2018 tavaszán
2018.03.01. „Az ukrán parlament alkotmányellenesnek minősítette a nemzetiségi kisebbségek nyelvhasználati jogait szavatoló törvényt.” https://www.youtube.com/watch?v=z2MAYz7jOmU&feature=youtu.be
2018.03.04. „Az ukrán rendőrség munkatársai őrizetbe vettek három személyt, akik összefüggésbe hozhatóak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári központi irodája ellen február 27-én elkövetett pokolgépes támadással – jelentette be Szerhij Knyazjev ukrán országos rendőrfőkapitány.”
2018.03.05. „Moszkvához, a Kremlhez és az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálathoz (FSZB) forduljon az, aki azt bizonygatja, hogy Ukrajnában magyarellenes hangulat uralkodik, sőt magyarellenes kampány zajlik – jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter.
A legdurvább esetek 2018 tavaszán
2018.03.15. „Lemberg irányából Kárpátaljára tartó, baseballütőkkel, boxerekkel és késekkel felszerelt 29 személyt tartóztattak fel az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai a megyehatárt képező Alsóvereckén.”
2018.03.16. „Március 15-én éjszaka Beregszászban nyolc magyar rendszámú személyautó és egy mikrobusz szélvédőjét zúzták be ismeretlen elkövetők. Az udvaron parkoló ukrán, cseh és német rendszámú járművek sértetlenek maradtak.”
2018.04.05. „Viktor Baloga, a Jedinij Centr politikai párt vezetője bejegyeztetett egy jogszabály-tervezetet, ami megtiltaná, hogy az állami hivatalokon és az önkormányzati épületeken az ukránon kívül bármilyen más ország zászlaja ott lehessen.
2018 júniusában 20 magyarellenes esetet regisztráltunk, köztük 2 tettlegességbe torkolló eseményt jegyeztek fel. A legdurvább események:
2018.06.05. „Szeparatizmus gyanújával bűnvádi eljárást indított az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” ellen az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).”
2018.06.06. „Kijevben az oktatási minisztérium épülete előtt szervezett tüntetést a Szvoboda (Szabadság) helyi szervezete, amiért szerintük a kormányzat szemet huny a magyar szeparatizmus felett Kárpátalján.”
2018.06.22. „Magyar emlékhelyet csúfítottak el Ungvár közelében. A Kijev–Csap gépkocsiút mentén kialakított Egán Ede Emlékparkban található két kőtömb egyikéről a közelmúltban eltüntették a magyar trikolórt.”
2018.06.27. „Ismét meggyalázták a beregszászi Kerek-hegyen lévő keresztet. A keresztre piros–fekete zászlót festettek, oldalra pedig a Dicsőség Ukrajnának!, Dicsőség a hősöknek! szöveget írták fel.”
2018 júliusában 14, augusztusában pedig 8 esetben írt a sajtó magyarellenes megnyilvánulásokról. Ebből 2 este fajult tettlegességig. A legdurvább események:
2018.07.11. „Kijevben a kárpátaljai magyar oktatást érintő egyéb aktuális kérdésekről egyeztettek Lilija Hrinevics tárcavezetővel és a minisztériumi szakértőkkel a kárpátaljai magyarság képviselői.”
2018.07.18. „Magyar többségű választókerület kialakítását kérte a Központi Választási Bizottságtól (CVK) a 2019 őszén esedékes parlamenti választásokra Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke.”
2018.08.08. „Az Egán Ede Emlékparkban másodszor is piros-feketére mázolták az alig egy hónappal korábban egyszer már meggyalázott, majd az ungvári magyar főkonzulátus által ismét piros-fehér-zöldre lefestett emlékkövet.”
2018.08.29. „Magyar zászlót rongáltak meg Aknaszlatinán, a Szent Istvántemplomba való betörés során.” 2018 szeptemberében 53 esetet regisztráltunk, amelyben bárminemű magyarellenességről számolt be a sajtó, köztük 2 tettlegességi fajult.
A legdurvább események 2018 szeptemberében:
2018.09.18. „ Az ukrán államhatár átlépése során nem ismert indokkal tartják fel és vetik mélységi ellenőrzés alá – akár több órás várakoztatással, jegyzőkönyv kiadása nélkül – a magyar nemzetiségű köztisztviselőket, közalkalmazottakat, helyi önkormányzati képviselőket, újságírókat.„
2018.09.19. „Nem zárta ki a beregszászi magyar konzul kiutasítását Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, miután egy rejtett kamerával készült felvétel jelent meg, amelyen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek Magyarország beregszászi konzulátusán.” https://www.youtube.com/watch?v=J_k-KjJ6Mu4
2018.09.21. „Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a médiának adott interjúiban azzal vádolja Kárpátalja magyar közösségét, hogy rájátszik a szeparatista hangulatokra a megyében, utalva rá, hogy a kárpátaljai magyarok szeparatista veszély forrásai az Ukrajna elleni hibrid háborúban Oroszország állítólagos befolyása miatt.”
2018.09.22. „A Mirotvorec (Béketeremtő) nevet viselő ukrán nacionalista weboldal elkezdte feltölteni nyilvános adatbázisába a szerinte magyar állampolgársággal rendelkező kárpátaljaiak nevét és címét.
2019.09.21. „A „hazafias” beállítottságú beregszásziak a Szvoboda (Szabadság) Párt Beregszászi Városi Szervezete tüntetést szervezett Magyarország Beregszászi Konzulátusa előtt azzal a céllal, hogy felhívják az ukrán kormány figyelmét a szomszédos Magyarország – véleményük szerint – ukránellenes politikájára.”
2019.09.26 „A Nemzeti Hadtest nevű szélsőséges nacionalista ukrán szervezet aktivistái tüntettek szerdán Kijevben a külügyminisztérium előtt, követelve a beregszászi magyar konzul hazarendelését.”
2019.09.29 „Felvette nyilvános adatbázisába Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a szélsőségesen nacionalista ukrán Mirotvorec (Béketeremtő) szervezet arra hivatkozva, hogy a magyar diplomácia vezetője nyilatkozatában felrótta Petro Porosenko ukrán elnöknek „az ukrajnai magyarok elnyomását.”
2018 októberében 106 esetben számol be a sajtó magyarellenes eseményekről. 3 atrocitás történt a magyarok ellen. A legdurvább események 2018 októberében:
2018.10.02. „Budapestnek vissza kell hívnia beregszászi konzulját, ellenkező esetben Ukrajna maga utasítja ki őt – jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter.”
2018.10.04. „Ukrajna persona non gratának (nemkívánatos személynek) nyilvánította Magyarország beregszászi konzulját – jelentette hivatalos weboldalán az ukrán külügyminisztérium.”
2018.10.09. „Kárpátalján a hatóságok több száz állami tisztviselőt és önkormányzati képviselőt fognak átvilágítani kettős állampolgárság ügyében annak a több mint 300 fős listának az alapján, amit a Mirotvorec (Béketeremtő) ukrán portál tett közzé hétfő este általuk vélt magyar útlevéllel rendelkező kárpátaljai lakosokról – közölte Jaroszlav Halasz, Kárpátalja humán ügyekért felelős helyettes kormányzója.”
2018.10.10. „Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma (KKM) bekérette az ukrán nagykövetet, miután „minőségileg új szintre lépett Ukrajna magyarellenes politikája.”
A legdurvább események 2018 októberében:
2018.10.10. „Az ukrán államnak betelepítéssel kellene megszüntetnie Beregszász magyar jellegét- javasolta Viktor Baloga, az ukrán parlament kárpátaljai képviselője.”
2018.10.12. „Az ukrán parlament honlapján aláírásokat gyűjtenek a kárpátaljai magyarok deportálására.”
2018.10.13. „Irina Farion, ukránnyelv-tudós, politikai és társadalmi aktivista, „debileknek” nevezte a kárpátaljai magyarokat, továbbá a kutyákhoz hasonlította őket. Az ukrán nacionalista szerint a kárpátaljai magyaroknak nincs helye Ukrajnában.”
2018.10.20. „Megállítjuk a szeparatistákat” felirattal és a kárpátaljai magyar közösség vezetőinek neveivel, valamint fényképeivel jelentek meg óriásplakátok szombat reggelre a főutak mellett Ungvár, Munkács és Beregszász körzetében.
2018 novemberében és decemberében további 3 magyarellenes megnyilvánulás történt, mindhárom durva esetnek minősül.
2018. 11. 15. „A Terror Háza Múzeumnál október 23-án tartott központi megemlékezésen elhangzott beszéde kapcsán hallgatta ki Orosz Ildikót az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) helyi kirendeltsége.”
2018. november 22. „Rejtélyes óriásplakátok jelentek meg Kárpátalja területén: „Együtt győzzük le a fasizmust!” – szöveggel. A plakáton Orosz Ildikó a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora és Hennagyij Moszkal Kárpátalja kormányzója szerepel.”
2018. november 26. „A mukachevo.net nem hivatalos információkra hivatkozva közölte, büntetőeljárás indulhat Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője ellen. A portál információi szerint Orosz Ildikónak a Büntetőtörvénykönyv 161. cikkelye (A polgárok egyenjogúságának megsértése faji, nemzetiségi hovatartozás, vallási meggyőződés, fogyatékosság és egyéb jegyek alapján) 1. pontjának megsértését róják fel.
Kisebbségellenes törvényi intézkedések 2019-ben
• Tovább folyatódnak azok az ukrajnai törvényalkotási intézkedések, melyek a nemzetiségek jogainak jelentős mértékű szűkítését eredményezték.
• Továbbra sem született megállapodás a kisebbségekkel az oktatási törvény kapcsán, melynek végrehajtása – Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásait megsértve – lerombolja a kisebbségek anyanyelven történő oktatásának meglévő rendszerét.
• Az Ukrán Alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva hatályon kívül helyezte a 2012-ben elfogadott, a nyelvhasználatot szabályozó törvényt. Az alkotmánybírósági döntés jelentős visszalépést eredményezett a nemzetiségi kisebbségek nyelvhasználati jogainak vonatkozásában.
• Nyugtalanító, hogy az Ukrán Legfelső Tanács előtt olyan nyelvtörvényjavaslatok vannak, melyek további jogfosztást és jogszűkítést eredményezhetnek.
A FOLYAMAT AZÓTA IS MEGÁLLÍTHATATLAN.
Elfogadhatatlan, ami Ukrajnában a kárpátaljai magyarsággal történik - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel azzal kapcsolatban, hogy "a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola magyar vezetőjének indokolatlan menesztése után" a nemzeti szimbólumok használatát és a magyar nemzeti himnusz eléneklését is megtiltották az idei tanévnyitón.
Potápi Árpád János azt írta, a tantestület és a szülők néma sorfalat állva egy szál nemzeti színű gyertyával, valamint Reményik Sándor Templom és iskola versével tiltakoztak "az ukránosító lépés ellen".
Hozzátette: a munkácsi kistérségben sajnálatos módon "folyamatossá váltak a magyarellenes megnyilvánulások", és ami még sajnálatosabb, "önkormányzati hatáskörre" hivatkozva ez ellen sem a megye vezetése, sem pedig az ukrán kormányzat nem lép fel.
Úgy fogalmazott: a munkácsi városvezetés "cinikus intézkedéseivel próbálja ellehetetleníteni a közel 150 éves múltra visszatekintő magyar oktatási intézmény működését".
Potápi Árpád János emlékeztetett arra, hogy Magyarország 32 éve elsőként ismerte el az újonnan létrejött, független Ukrajnát. Ukrajna pedig most "a jogszűkítő ukrán törvényekkel asszimilációra vagy távozásra kényszerítené az 1100 éve a szülőföldjén élő magyarságot" - írta.
Hangsúlyozta: "Úgy véljük, hogy egy az Európai Unióba és NATO-ba igyekvő ország esetében az ukrán önazonosság megerősítése és a háborús helyzet nem szolgálhat alapul az ukrán alkotmányban, nemzetközi és kétoldali szerződésekben vállalt kisebbségi jogok szűkítésére. Határozott gyakorlati intézkedéseket várunk Kárpátalja megye vezetésétől és Zelenszkij elnöktől."
Forrás: kormany.hu2023. szeptember 3.
_ _ _ _
Borítókép:delhir.info
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 18:48, szerda | Helyi
Megkönnyíti a kormány az anyáknak, hogy hamarabb visszamenjenek dolgozni
A lépés főleg azokat segítheti, akik saját vállalkozásban dolgoznak. Új törvényjavaslatot nyújtott be a kormány annak érdekében, hogy elősegítse,
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Március 16. 22:14, vasárnap | Helyi
Miről szól valójában a BRÜSSZELI Fegyverkezés?
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen meghirdette az EU újrafelfegyverzését, ReArm Europe néven. Első hallásra ez akár tetszetős is lehet, hiszen az Unió túl keveset költ védelemre.
2025. Március 15. 16:44, szombat | Helyi
A következő években a fizetését és a lakhatását is kivizsgálják
Agresszívan viselkedett Magyar Péter. A következő években a fizetését és a lakhatását is kivizsgálják - ezzel fenyegette meg Magyar Péter az M1 riporterét Strasbourgban.