Hírek
2012. Január 22. 00:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Magyar és szlovák nyelvű mesedarabot tervez a losonci színház
Magyar és szlovák nyelvű mesedarab, valamint legalább egy őszi bemutatót tervez az idén a losonci Kármán József Színház.
A 23 éve alakult amatőr társulat repertoárján jelenleg négy darab szerepel. Csák István, a losonci Kármán József Színház igazgatója az MTI-nek elmondta: Közép-Szlovákiában nincs állandó kőszínház, ezért a társulat tájoló színházként lép fel a nógrádi településeken. Igyekeznek eljutni a tájegység minden magyarlakta településére, elősegítve a helybeliek művelődését és az anyanyelv megőrzését.
Mivel sok a vegyes, magyarok és szlovákok által is lakott település, az 1988-ban alakult társulat történetében először arra vállalkoznak, hogy szlovák nyelvű mesedarabot is színpadra állítanak - jegyezte meg az idei tervekről Csák István.
A társulatról szólva elmondta: a csapat olyan civilekből áll, akik munkájuk mellett szabadidejükben, ingyen vesznek részt a színművek megalkotásában. Az évente harminc-negyven előadást általában hétvégeken tartják, ha pedig a fesztiválok, szakmai megmérettetések hétköznapra esnek, szabadságot vesznek ki az amatőr színészek.
Magyarországon legközelebb Balassagyarmaton láthatja a Kármán József Színház művészeit a közönség. A Madách Napok keretében január 28-án a Johanna kettős élete című darabot adják elő.
A színház történetéről és jelenleg játszott darabjairól az Új Szó című pozsonyi napilap pénteki számában azt írta, hogy Duray Éva 1988 őszén kezdeményezte a losonci társulat megalakulását. Első bemutatóként a város szülötte, Kármán József Szabó Magda által színpadra álmodott Fanni hagyományait választották.
A darabot Horváth Lajos rendezte. A losonciak azóta negyven darabot vittek színre, köztük szép számmal kortárs műveket is. Legutóbbi darabjukat decemberben vitték színre, a humoros, táncos Paraszt dekameront.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 18:00, csütörtök | Helyi
Kövér László házelnök látogatása Salgótarjánban - 2024.05.16.
Ha az európai parlamenti (EP-) választáson bekövetkezik a normalitás, a békepártiak irányába való eltolódás, az ki fog hatni a világpolitikára is - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
2024. Május 16. 15:45, csütörtök | Helyi
Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött.
Elfogtak egy zombori férfit csütörtökön, aki a közösségi médiában Aleksandar Vucic köztársasági elnök meggyilkolásával fenyegetőzött - közölte Ivica Dacic belügyminiszter.
2024. Május 16. 09:10, csütörtök | Helyi
Maruzsa Zoltán: idén 200 ezer notebook kerül az iskolákba.
Két éve 120 ezer digitális eszköz beszerzése történt meg, tavaly 140 ezer eszközé, az idén pedig 200 ezer notebook kerül a magyar általános és középiskolákba szerte az országban.
2024. Május 16. 08:54, csütörtök | Helyi
A fenntarthatósághoz és a digitalizációhoz fűződő viszonyról beszélgetett Áder János Kék bolygó podcastok felvétel.
A különböző generációk fenntarthatósághoz és digitalizációhoz fűződő viszonyáról beszélgetett Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastja következő két adásának nyilvános felvételén.