Hírek
2014. Március 16. 15:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Madách Imre halálának évfordulójára emlékeznek Csesztvén
![Madách Imre halálának évfordulójára emlékeznek Csesztvén](/external/image_cache/5/4/d/54db94b5e59fdc8d212e77daf5d2d2c7.jpg)
Madách Imre halálának 150. évfordulójára emlékeznek a csesztvei emlékházban.
Az októberi rendezvényen hirdetik majd ki a most megjelent irodalmi pályázat eredményét is - tájékoztatta az MTI-t az emlékház munkatársa. Ádám, Éva és Lucifer a 21. században címmel Az ember tragédiája 16. színének megírására hirdette meg a pályázatot középiskolásoknak Csesztve önkormányzata és a Madách Imre Emlékház - mondta el Engli Zsófia.
A 16. szín a kiírás szerint arról szól, hogy Ádám álomutazásakor megérkezik a 2014-es évbe. A párbeszédes formában megírt pályamunkákban július végéig olyan kérdéseket kell feldolgozniuk a diákoknak, mint hogy milyen eszméért lelkesedne és miben csalódna Ádám, mivel csábítaná el Évát, ki lenne Ádám, Éva és Lucifer.
Engli Zsófia elmondta: október 4-én tartják a megemlékezést a Nógrád megyei múzeumban és ekkor értékelik a pályázatokat is.
Magyarország egyetlen Madách-emlékhelye, a csesztvei Madách Imre Emlékmúzeum 2013 januárjától került a falu önkormányzatának kezelésébe az új múzeumi törvény szerint. Madách Imre 1823. január 20-án született és 1864. október 5-én halt meg Alsósztregován, 1844 decembere és 1853 szeptembere között lakott Csesztvén. A csesztvei kúria 50 éve, 1964-ben kapott múzeumi funkciót.
A Madách Emlékmúzeumot 2012 őszén újították fel párhuzamosan a szlovákiai, alsósztregovai kastéllyal a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében. Ekkor nyitottak új állandó kiállítást is, amely betekintést ad a 19. század közepi életbe, rekonstruált szalonban láthatják a látogatók Madách Imre és felesége, Fráter Erzsébet öltözékeit. Bemutatják a költő-író életútját az életműre, a Tragédiára koncentrálva, kivetítőn filmeket, érintőképernyős monitoron Az ember tragédiája 1969 és 2011 közötti filmes és színházi feldolgozásait, valamint a kéziratos oldalakat is megnézhetik a Csesztvére látogatók.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 19. 16:00, péntek | Helyi
EM: kötelező lesz a környezeti hatásvizsgálat az akkumulátorgyáraknál.
A zöldenergia a jövő, a magyar gazdaság jövője is. A zöldenergia előállításával, tárolásával foglalkozó vállalatok, üzemek száma egyre nő. A biztonságos, szigorú feltételeknek megfelelő működtetés minden ipari üzemmel szemben e
2024. Július 19. 12:00, péntek | Helyi
Vesztére másodszor is visszatért a hívatlan vendég.
Folyamatos pénzzavarban volt az a 37 éves férfi, aki kétszer tért vissza lopni ugyanabba a salgótarjáni ingatlanba, de a háziak mindkétszer rajtakapták.
2024. Július 19. 11:30, péntek | Helyi
Egy bűncselekmény-sorozat vége!!!
Körözés alapján július 17-én fogták el munkatársaink azt a férfit, aki Salgótarjánban és a környező településeken több lopást és gépkocsifeltörést követett el.
2024. Július 19. 08:44, péntek | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.