Hírek
2013. Augusztus 15. 14:32, csütörtök |
Bulvár
Forrás: Új Ász Online
Leparkolt a dupla záróvonalon, és lazán elsétált
![Leparkolt a dupla záróvonalon, és lazán elsétált](/external/image_cache/d/b/d/dbdba520f5cb13f1298d09282e9f079a.jpg)
Az utca közepén parkolta le a Maseratit a 22 éves gyakornoklány.
Még a budapesti utcákon elhíresült, tilosban parkoló Bentley tulaja sem merte volna megtenni azt a pofátlanságot, amit ez a kínai lány megcsinált.
Ilyen is csak Kínában történhet, ahol az újgazdagok és szépek úgy viselkednek, mintha bármit megtehetnének. Az alábbi képeket Csungking város egyik útján készítették, ahol egy csinos lány parkolt le egy több mint hetvenmillió forintba kerülő Maseratit.
Illetve a „leparkolás” kicsit túlzás. Helyesebb azt írni, hogy megállt. Az út közepén. A dupla záróvonalon. Majd egy közelben dolgozó nő elmondása szerint egyszerűen elsétált.
A pofátlan parkolás a rendőrség és a sajtó figyelmét is felkeltette, és mire a fiatal nő visszatért az autóhoz, már egy közlekedési rendőr várt rá A Hszu nevű nőről kiderült, hogy 22 éves, nemrég végzett az egyetemen, és jelenleg egy közelben lévő cégnél dolgozik gyakornokként. Elmondása szerint a luxus sportautó az anyósa nevén van, és alig használják. Most azért kapta meg, mert anyósa szerint vétség hagyni, hogy az autó csak a garázsban porosodjon.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 25. 14:49, csütörtök | Bulvár
Bródy Sándor magyar író, drámaíró és publicista
161 éve született ezen a napon Bródy Sándor magyar író, drámaíró és publicista. Hatással volt többek között Ady Endrére, Móricz Zsigmondra, Krúdy Gyulára, Szomory Dezsőre és Molnár Ferencre is.
2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár
Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.
2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében
Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült
2024. Július 22. 06:12, hétfő | Bulvár
Móra Ferenc
Móra Ferenc könyveit jó olvasni: az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az olvasó szívébe zárja az írót.