Hírek
2013. Június 28. 13:30, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Kapák napja Romhányban
![Kapák napja Romhányban](/external/image_cache/f/1/3/f13bf2a06b761d5fb783652a57afc09a.jpg)
Rotációs kapák ügyességi és gyorsulási versenyét rendezik meg szombaton Romhányban; a Kapák napját másodszor tartják a Nógrád megyei falu futballpályáján.
Kelemen Tamás, a szervező, a Tegyünk Együtt Romhány Ifjúságáért Egyesület (TERIKE) elnöke az MTI-nek elmondta: eddig 18 versenyző regisztrált a versenyre, Fótról, Bonyhádról, Budapestről, Miskolcról, Veresegyházról érkeznek rotációs kapások. A program a környékbelieket is megmozgatja, tavaly sok nyugat-nógrádi településről utaztak Romhányba, hogy megnézzék a versenyt - tette hozzá.
Az ügyességi versenyen lesz "rázató", amikor összeszögelt gallyfák sűrű során kell áthaladniuk a gépeknek, át kell jutniuk a dagonyán, de még zsákpakolásban is próbára tehetik magukat a résztvevők.
A gyorsulási versenyt a futballpálya felén zajlik majd, ezt a távot 10-20 másodperc alatt teljesítik. Megválasztják a Kapák napja erős emberét is, ehhez az indulóknak rönkfákat kell dobniuk és kapálógépet kell megemelniük.
Az eredményhirdetés és tombolasorsolás után a Zacc Klub és a Retro Rock Band ad koncertet.
Kelemen Tamás elmondta: a programot tavaly azért szervezték meg először, mert szeretnék elérni, hogy a fiatalok ne a tévé vagy az internet előtt töltsék az idejüket, hanem inkább közösségben legyenek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 21. 08:50, vasárnap | Helyi
Palóc Búcsú és Folkfesztivál Balassagyarmaton.
A hagyományos palóc búcsút rendezik meg a hétvégén folkfesztivállal színesítve a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.
2024. Július 21. 08:39, vasárnap | Helyi
Pollenhelyzet - Hamarosan kezdődik a parlagfűszezon!!!
A parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan július utolsó hétvégéjén több helyen is elérheti a tüneteket okozó szintet, az allergiás tünetek erősségének mérséklése érdekében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Közpo
2024. Július 21. 08:26, vasárnap | Helyi
Mérséklődik, de marad a hőségriasztás!!!
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján.
2024. Július 21. 08:15, vasárnap | Helyi
Meleg idő, helyenként zápor, zivatar.
Reggel még keleten, délkeleten eshet, majd napközben sok napsütés várható.